Horváth Edit Fresh
Szomorúan kondul ismét a temetői harang,
Halottaink lelke ma meseszerű... egy néma hang.
Legyen áldott minden nap,
mit eddig megkaphattam.
Legyen áldott minden hang,
mit jósággal kimondhattam.
Üres az álmom, fénytelen,
Csak egy hang suttog a közelben.
Üres az ágyam, hangtalan,
Felette lebegek magamban.
Ellopta a nyár az ősztől a hűs szeptembert,
Aranyló napsugarakkal naponta megjelent.
Millió színű kacagó falevél zizzen,
Az ősz hűs szele kék felhők között még pihen.
Őszbe hajlanak
Rozsdásodott levelek.
Forró nyár múlik.
*
Őszi levelek
Színpompába öltöztek.
Csonkig égett gyertyák,
Izzó, vad éjszakák.
Kiégett szerelmek,
Üres órák, percek.
Lelkem szólít, ne menj még el,
Harcolj értem, maradj nálam,
Közös órák, igaz védjegy,
Együttlétünk, lélektársam.
Mikor egy csillag felragyog az égen,
Csendül az ének egy szív rejtekében.
Mikor dal zeng az esőszitálásban,
Az égben angyalkórus kísér lágyan.
Jajveszékel az ég, vihar dúl most lelkében,
Mormogása hirtelen erővel kibuggyan,
Vad dühében kemény fénypallosát csapkodva,
S őrjöngve a légüres térre reázuhan.
Ezüst pirkadat
Lágy szellőfuvallattal.
Új nap kezdete.
*
Rózsaillatú
Légben kelő nap ébred.
Úgy kiáltanék...
Ajkam mégis zárt, néma maradt.
Szétporladtak bennem keserűn rég
a kimondatlan, igaz szavak.
Furcsa ez az élet, sokszor hiába kéred,
Nem mindig hallgat meg téged, de végigéled.
Gondolatok futkosnak elméd barázdáin,
Kimondatlan szavak maradnak mindhalálig.
Mindörökre együtt szeretnék lenni teveled.
Jeleket raknék életedbe, hogy el ne felejtsd.
Mosolyomat rejteném újra mosolyod mögé.
Szemem csillogásához szemed lenne tükörként.
Megérint a hang, amit suttogsz,
Megérint a kéz, mellyel karolsz.
Ritmusa van a csendes éjnek...
Elkésett gondolat, most jutott eszembe,
régen kellett volna mondanom ezt neked,
mikor figyeltelek szemedet keresve,
azok összefonódva egymásba vesztek.