Horváth Edit Fresh
Megfáradt testem, lassan lemaradok,
te a köröket már nélkülem futod.
Néha még visszanézel
s felém integetsz valahol.
Szeress úgy,
ahogy mindig akarsz.
Szeress úgy,
hogy te légy a gondolat.
Elképzelem a világot
meseszépnek,
elképzelem
fehérnek s tündöklésnek.
Álmod voltam remegő éjszakán
Sötétségben, mikor úgy vágytál rám.
Álmod voltam, arc nélküli érzés,
Fényt mutattam, ne fájjon a sötét.
A Magyar Kultúra Napján
Mit ad nekem e föld,
mi igazi hazám,
csak bolyongást
vagy életem igazát.
Fehér a táj, ahogy bandukolva nézem,
jégcsapok csillognak kelő Nap fényében.
Bíborfényeket kémlelek,
sötét éjben fényesen szikráznak
futó gondolatok bennem
mára lassan-lassan elszunnyadnak.
Titkot rejt a holnap, ki tudja, mi vár rám,
kezemet kulcsolom, de az idő tovaszáll.
"Itt a farsang áll a bál",
ismerjük jól már a nótát.
Régi emlék jut eszembe,
mi e verset megihlette.
Elérkezett az évnek utolsó napja,
Vigadjon most a Föld apraja, nagyja.
Feledni kell ma minden bút, bánatot,
Örömkönnyek csorduljanak az arcokon.
Itt állok a Duna parton egyedül
Szikráznak az esti fények mindenütt.
Eljött az évnek legutolsó napja,
Számadásra buzdít csillagok hada.
Ki ne értené, mit súg lágyan a szél,
Ki ne dúdolná újra titkon e zenét.
Villannak a fények,
halk zenefoszlányok surrannak ki a résen,
s futnak fel az égre.
Lámpáját meggyújtja a vén telihold,
csillámporos ezüstöt a földre szór,
csillagokkal megtelik az égi színpad,
s gyöngykoszorút körbefonnak.