Hock Éva Etelka
idő
Ahogy fogyóban a Hold, mégis képes növekedni,
beragyogva felhőtlen éjszaka sötétjét.
Hagyd a múltat, már nem ér semmit,
Nézd a most minden rezdülését...
Egyedüllét vagy magány,
közte mi a különbség?
Semmi, ha nem állsz neki
önmagadat marcangolni.
Kip-kop, nálatok kopogtatok,
Az élet kéményseprője vagyok,
Szerencsepatkót is hozok, hogy...
Csillog villog illatozik
a karácsony bontakozik
libben lebben gyertyaláng
csendül koccan a pohár
toppan csosszan több pár láb
asztal körül a család
mesél vidám nevet kacag...
Vajon, hányat dobban még egy szív,
ha már végtelenül sokat dobbant?
Végigjárta gazdája sok életpillanatát,
adrenalinlöketek láncolatát,
bánat ösvényeit, a szorongás fojtogató óráit,
csalódások hullámvölgyeit.
Gondolatban létezem,
A való már nehézkes,
Nehézkes, mert nem való,
Lelkem szárnyalása messze...
"- Mindenki hazudik, mindenki hazudik!
Te is. Te is. Te is. Mindenki hazudik. - Én is."
Hazudni a világ trendje.
A lelkem pőrén
Hajnali három, mélységes a csend.
A lelkem pőrén.
Friss gondolataim útján - lassan a valóra ébredve - haladok.
Az élet, akár egy nagy zenekar,
játszik szépen, jól vagy sehogy,
nem tudhatod, csak ha magad is nem vagy zenész.
Zenészek, karmesterek jönnek s mennek, de
az Élet zenekara mindig megmarad.
Taposom a hetvenet,
úgy érzem, az élet nyom,
este, reggel nem szól hozzám senki,
a beszűkülés árnyéka fog.
Szeretném imádni a karácsonyt,
de elkoptak a miértek,
tüskékkel teli lelkem
nem akar ünnepet.
Beleérző-képességet karácsonyra
Beleérző-képesség, hová tűntél?
Pár évtizede még jól működtél.
Most ridegség az úr, csak
A kütyük nyomkodása jut.