Hillai László
Mily bódulat szerelem és ital,
boldogságra mind a kettő utal,
és mindkettőt fájdalom illeti,
ha titkolja vagy fennen hirdeti.
Álmos a fészer, aluszik,
benne az ásó és kapa.
A locsoló is megnyugszik,
oly soká tart a Tél szaka.
Hetvenöt év három emberöltő,
el sem érik már a hatvanat.
Ki gondolta volna, hogy én költő
leszek, míg más sok babért arat.
Mindenki mondja róla: csodaszép,
szemében tükröződik Föld s az Ég.
Már egy pillantásra látom rajta,
édes csókra csábít csodás ajka.
Hó alól kidugja kis fejét,
csilingelne, mint a gyöngyvirág,
ám a réten büszkén hinti szét
tejfehérségét a hóvirág.
Rideg valóság
Kívülről még lehet szép is,
sárgát pirosra festenek.
Ez egy kicsi mérgezés is,
Bennünket holttal etetnek!
A Télidőnek hamar vége lett,
nem is szerettük a sok hideget.
Szegény Télapó megöregedett,
jégcsap-szakállán gyöngyök csepegtek.
Aluljáró sarkában
álmodik a nyomor.
Fekszik kartonágyban,
kocsis borból kortyol.
Dicsőn, elmerengve múltján
trónol a gyümölcsárus pultján
egy királynő az apródok között,
mint aki a mennyből költözött
ide közénk a Földre,
repült, héját sem törve.
A szívbe bezárva van a lélek titka,
aki azt megfejti, az már ki is nyitja.
Elmerengek a késői alkonyon,
Ébren vagyok, és mégis álmodom.
Azt kívánom néktek
teljes szeretettel,
hogy a hármas kötés
sose szakadjon el.
Bíborszínű este,
egy álomszerelem,
szemem megkereste
a vágyat szemeden.
Apró örömöknek kell nagyon örülni,
így a nagy bánatot könnyebb elkerülni.