Hillai László
Mint forrás, mely szétloccsan a réten,
s kis patakban úgy folyik tovább,
szerteárad vidám kedvem nékem,
ha titokban látom a csodát.
Bemutatni, magát vonzóvá tenni,
használja fel csak karneválban lenni.
Szép, de magában véve reménytelen,
bolondot csinál magából végtelen.
Tükörvers
pillantásodon
élet fénye lakozik
kristályhegyeken
már érzem hogy értem élsz
a szemedben olvasom...
Tiszta, téli, éji égbolton
látható csak a csend világa...
Minden évben megfogadom,
remélem, hogy meg is tartom.
Másképpen lesz az életem,
rám talál a nagy szerelem.
Más lesz ez az Újév nekünk,
boldog legyen szilveszterünk.
Örüljünk a napsugárnak
meg a szilveszteri bálnak.
Apró gyöngyöt szitál a néma köd,
gyémántként csillog mesés hajadon.
Nappali fényt árasztott sztalingyertyák fénye,
bombázták a gyárat, és mi futottunk félve.
Közel volt a bunker, oda kellett szaladni,
tiltották, nem lehetett házakban maradni.
Házunk homokvár,
mit tengerparton épít gyermekünk,
hogyha homokra
és nem sziklára építkezünk.
Alábbhagyott a nap égető sugára,
Bíborszínű leplet borít rá a tájra.
Azután fáradtan, szép lassan elvonul,
még a természet is pihenésre szorul.
Az esti fényben csillog a lábam alatt a pocsolya.
Már két napja esik, nyomott hangulat, megyek, de hova?
Néma, fehér ködöt lehelnek a völgyek,
már sárgás vörösbe öltöztek a tölgyek.
Kopog a makk, szüretre jön a kis konda,
esznek, mintha az ő birodalmuk volna.