Hillai László
Másmilyen a krisztusi szabadság,
aki látja, azt mondja rá: rabság.
Látva, aki hozzád közeledett,
szabadon kap tőled szeretetet.
Szomorúfűz hajlott ága
néz bele a vén Dunába.
Ki szerelmét nem találja,
fut tova az óceánba.
Irigyeid lehetnek jó sokan,
helyedben lennék én is boldogan.
De ne félj, én attól még szeretlek,
hogy a szerencsédért irigyellek!
Szerelem lágy ölén
ringani volna jó,
lennél benne szirén,
én lennék a hajó.
Az ember a teremtésre
talál magyarázatot.
Hit nélkül a csillagokban
talál hozzá jó okot.
Azok az igazi, csendes percek,
mikor a fában már a szú sem perceg!
Aludni tér minden madár,
sötétbe járul már a határ.
Nincs is ateista! Mondhatná valaki,
Mert ha Isten nincsen, hogy lehet tagadni?
Őt keresem fűben, fában,
réten nyíló kis virágban.
Remélem, hogy megtalálom,
csakis ő lehet a párom.
Nem szól még a fülemüle,
lekonyult a nyuszi füle.
Eljött már a Benedek,
mégsem hozott meleget.
Teher alatt nő a pálma,
régi igazság ez itt,
ne hidd, hogy a könnyű teher
téged majd meggazdagít!
A szél suhant az éjen át,
vitte szerelmünk illatát.
Utána a véges csöndbe
az elmúlás némán jött be.
Megbicsaklott az értelem
haszontalan miérteken.
A sok szemétnek túl nagy ára
átsegíthet a túlvilágra.
Feledés homályába merül,
s ha mégis újra előkerül,
már csak a szépre emlékezel,
akkor szomorú nem is leszel.
Juhászlegény megyen ottan
nagyon megszomorodottan.
Alatta egy szamár kocog,
alighanem az sem boldog.