Herczeg Jonatán
úgy érzem magam
mint az a villanykörte
ami a padlómon hever
kiégve...
Lassan lépkedek...
Nem, nem, mint Toldi, hát 58 kiló vagyok, mit vársz?
Inkább csak jelentéktelenül.
Tekintetem beleolvad a betonba.
Az autók zaja elnyomja
A nyüszítésem
De üvölteni nem merek
Dörzsölöm a kezemet
Bent talán melegebb
De nem megyek
Eltemet ez a kegyetlen érzés
Fényév távolság...
nem tudom ki vagy
mindig változol
mást okolsz majd
távozol hogy
kirabolj megint üresre
utánad magány
csak egy párnát ölelek
több legyek - szeretnéd...
gyűlölöm az ég szagát
úgy ahogy a tömeget
fölmegyek Pestre
majd
"Mérem a téli éjszakát"
töprengek - félig még talán...
hogy én hogy iszom a boros kólát (kérdőjel helye)
hét egész öt tized az előbbiből tegnap
öt pedig az utóbbiból ma
deciliterben persze
utálom a bort
mert ugyan a csúcsra juttat
de a sinusgörbe aljára is levisz
elfeledteti az érzéseket...
arcodba csapó havas
ágak sportcsukában:
adrenalinbomba
alig maradsz talpon
pár méter múlva
lelassulsz
hátranézel
úgy nevetsz...
Lila a tinta mint az ég alja
Ugyanaz a minta mint amikor
Utoljára láttalak
a bánat kalapácsa hasítja
fel fejem
minden reggel
mint számkivetett
megyek
nem érdekel merre
miért és hogyan
amíg rám borul minden...
ablakot nyitok
gépem kijelzőjén téged nézlek amíg
megy veled egy másik személy
szerény kis városod
hideg határa
felé...
minden alkonyat zuhanás
a bensőm jóban van
a Nappal
ilyenkor fellazulnak a korlátok
amiket akkor látok ha süt
ezek tartanak
a szakadék peremének jó
oldalán...
A mi lenne ha és a lehetett volna
Dimenziójában találkoztunk először
Szép volt... Vagy szép lett volna
Újra lett betonozva a járda
De ugyanazok az utak
Ugyanaz a lámpa
Ugyanaz a patak
Szörnyű ember vagyok
Szörnyű ember vagyok
Behálóznak a kételyek
Elárulnak a képzetek
Kéne egy szívcsere...