Hegedűs Judit
Egy pad ül velem
az erdő közepén,
deres fenyők vállán
hajol át a szél, földbe
gyökerezett élete része,
apró állatok menedéke.
Ó, én lennék madár szárnya,
felrepülnék világfára,
ott ölelnék minden álmot,
elengednék fáradt gondot.
Karácsonyfa izzójában
elakadt Szilveszter hangja,
emlékében csendesség
lép a folyó múltba,
jövő évnek sikerében
legyen boldogságnak,
egészségnek helye,
ne csak a szemek csillogjanak...
Múltad részét életednek,
mi feledhető, elengeded,
előre nézz tiszta szívvel,
jó emléked őrizd mélyen.
Csak annyit akart álmodni,
amit nappal jó volt áldani,
csak annyit akart kérdezni...
Hiszem tenéked, hogy a csendes
fények csillogása segíti a lelkeket,
onnan tudjuk, hogy útjuk elérte a
magányos szíveket, mert a könny...
Úgy álmodott egész évben,
karácsonyt várva a lelkében,
hosszú útján csillag fénye,
zöld fenyőnek ékessége,
rajta angyal ezüst színe.
Távol érzem annak okát,
hogy bízván adjam éltem vágyát,
lelkem tiszta érintését,
szavak mellett tettek létét.
Mikulás, a szentapó,
zsákjában sok földi jó,
gyermeklelke repíti,
csodás érzés érinti.
Úgy ébredt a világ napja,
hogy fáradt arcát mutatta,
úgy ébredt a világ, hogy
lassan ül a hétköznap a
tegnap múlt mosolyára.
Mikulás száncsengőjét
rénszarvas húzza, így
szól a mesebeli álom,
kicsinek és nagynak szíve
vágya, hogy cipőjében
ajándékot találjon.
Csak egy kicsit hallotta a
világ erejét dúlni magában,
csak egy kicsit hallotta a
benne áramló gördülő
áradat sötét zaját,
csak egy kicsit átérezte
az ő szíve, és szűrte át
gondolatát angyalokká.
Ősznek színe sárga levél,
dér megfogja, földig leér,
kopasz ágak szára barna,
új ruháját tavasz varrja.
Múlik az idő, arcodon derű,
szemedből könnycsepp is merül,
mosolyod ránca kedvesen állja,
időnek hullámán néha elterül.