Hegedűs Gábor
Gondolatok az életről és a boldogságról
Az élet, mint a gyermeking, olyan
Rövid, koszos és gyorsan elrohan.
Az ing kimosható, de nem a tett,
Mit elkövettél, élteden át követ!
Mi végre vagy ember a földön?
Miért élsz úgy, ahogy mostan élsz?
Miért teszed kockára a sorsod?
Hisz mindent veszíthetsz! Mondd, miért?
Szép fiatal lány ül kecsesen a hintán,
Barna haja copfban, a derekáig ér,
Édesanyám ő, ki mosolyogva néz rám,
Már csak szobám falán, egy keretezett kép!
Gondolatok az életről és elmúlásról
Egy arc mosolygása betölti a képet,
Minden kis rezdülés újabbat fakaszt.
Nem tudom, láttam-e hasonló szépet,
De a gondolat, cseppet sem nyomaszt!
Késő őszi szombat délután
Ültünk az asztal két oldalán
Apámmal,
Előttünk két borospohár,
Az övében saját készítésű rizling,
Enyémben aranysárga muskotály,
Iszogattunk csendben.
Lassul a tempó, öregszik a táj,
Öregszem én is, de nem nagyon fáj!
Bár csontjaim jelzik az időváltozást,
Kedvem a régi, s nem várok mást
Merre a szem ellát, sárga a határ,
Érett kalászt ringat a szél, mely arra vár,
Hogy learassa a gondos gazdakéz,
Kenyér lesz belőle, liszt vagy sütemény.
Mit megéltem egykor, gyakran jut eszembe,
Tenném-e újra, csak azért is fenekedve,
S ha nem, miért nem, mi tartana vissza,
Rezdülne a léc, vagy csak pofon csattanna?
A természet, ahol élek,
Így, a nagy eső után
Csodás zöldben pompázik,
S ott fenn gyönyörű szivárvány.
Szól az öreg hegedű érdesen nyikorogva,
Kikezdte már őt is az idő vasfoga.
De ím egy érintés, szakértő kezek
Kihozzák a hangokat, mi úgy tűnt, elveszett.
Várok egy választ,
Mely hideg vagy meleg!
Kapok is egy választ,
Mely se hideg, se meleg!
Belátom, tévedtem nagyot,
Azt hittem, az égen a nap ragyog!
Pedig a Hold és néhány felhő,
Onnan kukkant a vén tekergő!
Lassan megyek, nem sietek,
Nézelődök, tervezgetek.
Árnyék suhan át a téren,
Felhő úszik át az égen.