Hegedűs Gábor
meddig még... kérdem magamtól
hiába várom nincs felelet
az élet mint puha madártoll
ha a szél kapja fel tovalebeg
magával ránt a sziklafalról
a sors ha kezébe adod
az irányítást és a gyeplőt
csak saját torkod szorongatod
kövek között némán ballagok tova
lábamon hólyagok sebek sora
menni kell mert vár a kitűzött cél
konok akaratom mint nemes acél
pendülve zengve űz hajt előre
enged élni majd nem visz temetőbe
legfontosabb hinni önmagamban
hitvallásom soha nem adom fel
nyakig gázolok sárban mocsokban...
tényleg így van... vár már a túloldal
adj uram még nekem pár ezer napot
múltam árnyairól halkan szól a dal
nem hagyhatok így itt csapot papot
Tettem, amit még meg kellett tennem,
ezért omlik rám sok "szürke fal",
kértem, de nem kaptam, mert engem
nem tört meg az ördögi kacaj.
hinni a templomban és a hittanórán
mondta ki egykor kenyeret adott
papírra ma egy verset karcolok
felállok megyek csak bátran szólj rám
mondjátok... a fény vár a túloldalon
vagy csak zilált agyam reménykedik
temető csendje őrzi a titkokat
emlékezet szárnya hozzátok repít
vadvirágok szél ha suhan
napot érlel most a május
bokrokban vagy fűzfalombban
folyóparton rád találok
ma még ha a csend lágyan átölel
zajtól zilált agyad lassan megnyugszik
de holnap talán majd végleg befed
hisz az idő a sors nem alkuszik...
betonagyú a barátom
bolond szegény néha bánom
vele élek szép nagy házban
vele fekszem közös ágyban
fakulni látszó rozsdás képsorok
szú még néha perceg a fában
egyre lazuló kötelékhalmazok
véget nem érő közöny a mában
megkövült láva csendfolyó
málló szikla esti fényben
kitinpáncélos apró bogár
szerelmet vall gyertyafénynek...
gaz benőtte várrom most a lét
bár szebb világot hordozott magában
pusztító vágytól hajtott gyönyörűség
füstölgő romok egy koktélos pohárban