Havas Éva
anyák napjára, mert szeretted
Anyám ül egy felhő szélén, és boldog.
Nem bántják őt már földi dolgok.
Nincs baj, nincs gond, és semmi se fáj.
Itt lent, a földön virul a táj.
Szenderegve lelkem egyre
mélyebb tájat látogat.
Virradatra tél fagyasztja
szívembe az álmokat.
picit sem
Rám gombolta kabátját a magány.
Didergek benne - fázom.
A domboldal meghajtja magát.
Ott iszkol egy lódenkabát.
Halottak napja 2022.
Évek jönnek, évek mennek,
szelídül a fájdalom,
mégis mindig rám talál,
ha átnézek a lángokon.
fényt foltoz fáradtan az ősz
az ég homlokán elidőz
merengve igazgat felhőt
táj arcán rozsdaszín szeplőt
festeget megkopott ecsettel
tán elbír a piktorszereppel
átsuhan bennem egy álom...
Suttog az éjbe a szélnek hangja,
levél hullása a nyarat siratja.
Tartok az árnytól.
Várnak még fények?
Ne habzsolják lelkem
köd-lehű lények.
Magába kortyol
a rideg homály:
felszippantja a világot.
Anyák napjára neked
Már nyolc éve nem mondhatom
el neked - csak gondolatban.
Már nyolc éve ott ragadtam
a "nélküled" pillanatban.
mert elutazott
csikordul csönd oson az éj
ablak alatt álom szalad
nem ér már el a csillagfény
számban keserű íz marad...
Halottak napjára
Őszi szél tenyerén sárgult levél pörög.
Hajnal ölén bújnak fagysóhajú ködök.
Őszfátylat kanyarítva nyakára
- nyomában kúszik reggeli pára -
lépdel egy új nap, arca még pozsgás.
Életem lopkodják alattomos percek,
melyek apródonként órákká lesznek.
Anyácska, anyácska, felhők között szállva
tiéd a világnak minden gyöngyvirága.