Harmati Gyöngyi
Alighogy megszülettem,
Az élet viharos szele felkapott,
Mint gyenge tollpihét, és letett
Egy kisváros szűkős szobájába.
Az idő egy bizonyos elrendelt horizontján
megszületünk, és azonnal megkezdjük
vándorlásunkat az elmúlás ölelő karjaiba.
Az évek, évtizedek, kinek mennyi adatott,
Villámgyorsan tovarepülnek, mintha nem is lettek volna.
Gyűjtögettünk szorgalmasan, rakásra halmoztunk minden
Lomot, kacatot, mit értékesnek gondoltunk.
Elárulok most egy titkot,
csakhogy tudjad, miért
nincsen nekem semmi gondom.
Egyszerű vers a megbocsájtásról...
Egyszerű a képlet,
Megtanulni mégis oly nehéz:
Csak azt várd el
Másoktól a magad számára,
Amit te már előbb
Jó szívvel megtettél értük.
Beteg a világ, halálos nagybeteg,
Virrasztók állják körül az ágyát.
Szeretnék hálát adni a rossz napokért,
mikor a remény vitorláit a bánat
tengerén már régóta nem találtam.
Szeretnék hálát adni az égető könnyekért,
melyeket titokban, némán csorgattam
lelkem mélységes mély kútjába.
Azt hiszed, van még időd
Helyrehozni, kijavítani, mit elrontottál.
Szélsebesen tört ránk az óesztendő utolsó napja,
mintha csak egy gyors röptű madár lett volna az
idei évünk. Elillant, itt hagyott magunkra...
Boldog új évet, boldog új évet
E szavakat harsogja a nagyvilág.
Lopakodva közeledik a jövendő,
Éjfélkor átfordul az idő vaskereke
Petárdák, tűzijátékok riasztják az eget.
Vége lesz végre az óesztendőnek,
Egy jobb évet várunk szívrepesve.
Jön az advent!
Ezt harsogja a világ.
A városokban, falvakban
Felkapcsolják az ünnepi fényeket.
Uram! Mit is mondhatnék, elrejteni Előled utaimat nem lehet.
Messziről látod, mennyire hatalmába kerített a magabízás lelkülete.
Amikor jól mennek a dolgaim, miért is beszélgethetnék Veled?
Jól megvagyok én magammal magamban, nincs szükségem Rád!
Kérlek, Uram, teremts bennem
Tiszta szívet, hadd legyen
Templommá, hol tökéletes
Békében együtt lakhatunk.
...
Én vagyok Jákob, aki csalni kész.
Én vagyok Zákeus, aki pénzéhes.
Én vagyok Péter, aki tagadásra kész.