Harai Alpár
Hogy írhatnám le, amit érzek?
Nem vagy velem, lassan elvérzek,
A fájdalom keservesen fojtogat,
A négy fal is a neved suttogja.
Hülye vagyok matekból, ezt maga is tudja,
Miért nem enged át, maga már nem unja?
Minden felmérőt úgy várok,
Mint a hadifogoly a cápákat,
Hogy tépjék már szét,
Legyen vége a szenvedésnek.
Kavarog minden bennem,
Könnyes a szem,
Fáj a szív, a szívem,
Kimerült a testem.
Cipőtől indultunk
Arcig jutottunk,
Ha nem vagy velem, kilyukadok,
Mint a régi lufid,
Ha mosolyog a pofid,
Születik egy csillag az égen,
Emlékszem, milyen volt régen,
Amikor lefotóztad...
Kavarog bennem minden,
Mint a falevél a széllel.
Elszédít, mint egy ütős koktél,
Megbolondít minden éjjel.
Egy titkos érzés,
Ami, mint az időjárás,
Furcsa és különös,
De mégsem titkos
Az érzés,
Mert tudja ő is,
Az érzés kölcsönös.
Gyerekes zavarba hoztál,
Mikor előttem ott álltál
Tündöklő szoknyádban,
Rózsapiros arcoddal.
Imádlak, sokszor újra képzelem,
Amikor beléd szeretem,
Te vagy az örök múzsám,
Örökön örökké a mindennapom,
Nőnapon is csak miattad írom
Soraim, mert te vagy az igazi nőm.
Nem tudja senki, hogyan szenvedek
Legbelül mindennap,
Az élet egy akadály, ahogy a szerelmünk...
Nekem te vagy a száz per száz,
Gyere, csókolj meg, mire vársz.
Mindennap egy küzdelem melletted,
Erősek a falaid, erősek a karjaid.
Kicsi Bea!
Te vagy árva életem édesanyja,
Kicsi Bea,
Eltalált Ámor nyila,
De szívem nem kilyukasztotta,
Hanem összeforrasztotta,
Betegségből meggyógyította,
A halálból visszahozta...
Szívd el velem az életed,
Mint a cigid,
Legyek én a legjobb bulid,
Legyek az instán az insta kódod,
Leszek a kedvenc kajád...
Nem hittem volna, hogy azt mondom, szeretlek.
Hogy minden egyes napot átélnék veled
Még egyszer,
Te vagy a jövőm, amit oly nagyon várok,
Szeretem az életem, azért mondom, hogy szeretlek.
Itt van újra a havas december,
Megszületik újra egy hóember,
Kicsit fagyos, de azért úriember,
Kintről figyel be, hogy ki az a sok ember?