Hangyási Mihály
Egyedül remegve vártam azt a napot,
Melyen édesanyám egy levelet kapott.
Lepörgő vakolat
Húzódik az idő
Mely hol életet ad
Hol, mint virág kinő
S egyengeti utad
Szól: most szaladj messze
Fogd a lélek kezét
Fogd, és ne eressze...
Tábort vert az enyészet,
félve tekint hátra,
s szürke lombok alatt,
mint félszeg angyal,
lopakszik a pillanat.
Hol lakik az élet?
S ha mennem kell,
Mondd, súgd meg,
Terheim ki veszi át?
Holnaptól minden más lesz
Hazudtam
Persze nem lett mert jó volt így
Ezt tudtam...
Rekedtes hangján köszönt a reggel.
Kávémat lassan kortyolgatom
Majd tekintetem a távolba réved
A szürkés köd mit rejt?
Én nem tudom.