Hangyási Mihály
Magzatpózban üvöltök
Kihűlt kávém tócsája mellett,
S a szó, mely ki akart jönni,
Nyöszörgéssé manifesztálódott.
Kell egy menedék,
Kutyából keverék,
Lakhelyből kuckó,
Egy rég elnyűtt mackó,
Kell még egy hanglemez,
Egy szép lány, ki letegez,
Egy lágy csók az ajkakon...
Merülj el bennem,
Hadd legyek örvény,
S míg csókom borít,
Hallj ezer szót.
Szemfedőm legyen egy szakadt Queen poszter,
Fejfám valami törött gitár,
S kocsmák zenéinek ezer szólama kísérjen,
Ahogy tette egy élten át.
Nem csináltunk sok mindent,
Néha csak féltünk,
Órákig szerettük egymást,
Vagy csak zenéltünk.
Mínusz tíz fok az utcákon,
Mínusz tizenöt fok a lelkemben,
S miközben tétován lépek párat,
A szívem lassan fárad.
Ajkával illetett az éjjel,
Majd egy punk lány csókolt széjjel...
Jéghideg lábam alatt ezüst, fagyott hó roppan,
Gördülő könnycseppem szűk járda szélén koppan...
Ajándék helyett fájdalom,
A fáról keserűség csöpög,
Nem hallik csengőnek lágy hangja,
Helyette csak a csont zörög,
Elmorzsolt könnycseppek zápora
Jézus tekintete alatt...
Álmodtam.
Valami régi regény elkoszlott lapjain,
Mint napnak vándora lassan, égve haladtam,
A távolban némi árnyék vibrált, és alatta
Rövid kézírás: jó irányba haladtam.