Hampuk Zoltán
Szülinapi vacsora, mert Dédi nyolcvanhárom éves.
Terített asztalnál, éppen szemben velem
Két felnőtt fiam és két szép, ifjú menyem.
Kedvesen pereg sok régi kép, az élet mégis édes.
Hjaj! Felcsapott a láng,
És megégett a fánk.
Ugye, félreáll a szánk,
Már nem vár uzsonna ránk.
Apák könnye az élet gyöngye.
Vágytál rá, legyen, ki mosollyal ejti ki neved.
Vágytál rá, legyen, kit a szíved igazán szeret.
Nézted azt a gép csinálta kepét, s lehullott az első könnyed.
Eljött már a nyáridő,
Ági, Kata, Sári nő.
Búcsúzik az iskola.
Most már sosem jár oda.
Miért szól a zene,
Ha nincsen ereje?
Miért szól a zene,
Ha nincsen veleje?
Édesanya, anya, anyu, mamus, mama,
És még sok-sok drága, becéző név.
E szókban folyton szól a hála dallama,
Hiába telik el akárhány év!
Szeretlek a kemény télben,
Megbúvó, dermedt reményben.
Hideg szélben láttalak,
Mosolyogva vártalak.
Bűneinket könnyedén a vállára vette.
Katona a keresztfát vállára ejtette.
Kálvárián, haragos tömeg ment mellette.
Kinevették, csúfolták, bizony le is köpték,
A megbocsájtó lelkét, ezzel meg nem törték.
Virágok, virágok lenn a ködös réten.
Virágok, virágok erdő hűvösében.
Virágok, virágok házak tengerében.
Csodás virág nyílt ki, egy legény szívében.
Kezükben szép virág,
Előttük a világ.
Szemükben örömkönny,
Csillog, mint igazgyöngy.
Sötét éjben gondolok rád, Angéla,
A szótlan vallomásom csendes, méla.
Mondd, milyen a frissensült foszlós kenyér?
Olyan, mint meleg, lágy asszonyi tenyér?
Felemel az anyai s apai szeretet,
Mennyi örömet adnak nekünk a gyermekek.
Feledünk már minden gondot és bajt,
Nem is halljuk az ordító ricsajt.