Haluska Henriette
Mennem kell, ugye, érzed,
elültek már a küzdelmek,
s nem vagyunk már...
Mondjam-e el,
vagy csak
éljem-e szépen
az életemet,
mi néha csak szégyen
vagy vak rohanás...
Te rózsaszín virágszirom,
s világoskék vagyok én,
a lelkeddel csókolódzom,
s ott reszketek az ujjad hegyén.
Felém nyúlsz csendben,
s átfaragnál, mint kőfaragó,
s nem érted azt meg,
nincsen értelme, s neked se jó?
Mire elér a vénség,
hideg hattyúkhoz nyúl csak kezem,
velük elúszva a kék síkot kémlelem...
A hajnal virít vörösen és halványkéken,
tavasz van, érzem, megbékéltem.
Gondoskodom majd én halálodról!
- így csendesíti sírásom Isten.
A Nap nem él már,
a kék-zöld egybeér,
nincs holdárnyék,
se tűz, se dér.
Álmomban téged őriztelek,
és veled jártam a nagy seholban,
mindenre úgy vetettem magam, mint ahogy tóba veti magát egy dallam...
Zene nélkül az élő hangok
bársonyai oszlani fognak,
s a szél a réseken majd...