Haluska Henriette
Aranymustrás,
öröknek hitt
őrhelyemről
kiragadtak a gondok,
asztalom fiókjába
helyeztem...
Engedelmesen búnak eresztem
hajszál költészetem:
Alhatsz, álomfejű, sarlószemű,
agyonsimított testű,
- most úgyis alszik minden -
és holnap újra lángolni kell,
mosolyogni a nap fényével...
Sárga rét előtt vitt el utam,
hol egy virág épp a Napba hajolt,
ki főremeték között is Főremete volt.
Hallom, a pajtaajtó mögött
ma is megverték a csöndet,
én borogatom arcát hűs zuhatagon.
Puszta sötét álmot vetek,
versem egén körbemegyek,
szólnak a verstitkok...
Álom, álom,
őt kővé váltom,
Holddá bántom,
Nappá égetem,
szirommá szorítom.
A mese együtt fonnyad a gyermekekkel,
kik sietnek oda, hol harangzúgás veti meg ágyukat.
...porszárnyú madár,
szárnyad betér
hószín kezem résajtaján,
szemed kísért...
Te rózsaszín virágszirom,
s világoskék vagyok én,
a lelkeddel csókolódzom,
s ott reszketek az ujjad hegyén.