Halász István
A csodálatos, érzelem-dús, léleképítő zene
száll, száll e varázslatos estben fel, egészen az égbe,
és onnan egyenest az emberi lelkekbe, szívekbe,
hogy azokra hassanak, oda betelepedve.
Mese szól a rádióban.
Elvisz a mesék világába,
a mesék szép országába,
hol lehetek úr és paraszt.
Buksi kutyus étvágya
sok írásomnak témája.
Kutyustársa eledelét
is megenné, ha tehetné.
Bár a Hótündér a tájra
vissza-visszakacsintgat,
télen is örülhetünk a fénylő Napnak,
a közelgő tavasz reményét adónak.
Csillogó fehéren fénylik a hó az egész tájon,
puha paplanként szétterülve a kinti világon.
Szinte álmos a vidék, minden alszik.
A szürke felhőktől takart égből
a tájra szűrődő fény miatt ez látszik.
A szenteste egén rengeteg csillag ragyog.
Az emberek szíve szeretettől boldog.
Végre megszületett a Megváltó,
az embereket bútól, bajtól megóvó.
Odakinn lassan hull a hó.
Meleg szobából nézni jó.
Takarja a tájat,
Fedi a sok ágat.
Egy adventi kórushangversenyen
Őszinte hittel száll a sok ünnepi ének
fel egyenesen az esti, sötét éjbe,
majd onnan le közvetlenül a lelkekbe,
a Jézus születését várók szívébe.
Zene gyönyörű, magasztos hangjai szállnak a légben.
Beethoven fordul a Mennyországból felénk lélekben.
Itt voltak a rokonaink. Vége már a napnak.
Üres a lakás. Csak az emlékek maradtak.
Gyermekként dalocskákat hallunk,
s hogyha felnőtté válunk,
a zene akkor is velünk marad.
Lassan az őszi éjbe tűnik el a Napnak fáradt sugara,
de közben búcsúzóul rá-rápillant még a szürkülő tájra...