Halász István
Az őszi Nap gyengén fénylik a kerti tócsák szürke tükrén.
A Nap szürke felhőktől közrefogva áll az égbolt közepén.
Sárguló levélszőnyeg vezet a tóhoz,
a közeli őszi Balatonhoz.
A levegő nappal még meleg volt,
de a felhőtlen égre lassan feljön a Hold.
Telefonon röppentek a szerelmes szavak.
Bár nem nekem szóltak, mégis jól hangzottak.
Az ősz szép lassan ide is megérkezett.
Sárga levél-névjegyével jelentkezett.
Aranyló fény csillan a tóparti pázsiton,
amely a tónak partján tovaoson.
Ami csillog, ami villog, hogyha tudja, elcseni,
hiszen az mind olyan lehet, ami kellhet még neki.
Napfény táncol a tó tükrén.
Kacéran csillan fel a fény...
Végre esik az eső. Ázik szinte minden.
A kelő Napnak fénye csillan minden cseppben.
Az ereszcsatornán a víz zúgva folyik le
a régóta szomjazó, kiszáradt földre
A csodálatos, érzelem-dús, léleképítő zene
száll, száll e varázslatos estben fel, egészen az égbe,
és onnan egyenest az emberi lelkekbe, szívekbe,
hogy azokra hassanak, oda betelepedve.