Hajzsel Kármen
Lefekvés,
Villanyoltás,
Mocorgás,
Képzelődés,
Vízcsöppenés,
Vízcsobogás,
Roppanás,
Reccsenés...
Keljünk útra hát, jó Zsömle kutyám,
S hódítsuk meg újból a természet dombjait.
Újra te elől én meg hátul, mint gyám,
Vigyázunk egymásra, ha veszedelem közelít.
A végtelen erdő mélyén süvít a szellő,
Lágyan lengeti leveleit a vadszőlő.
A fák közötti csendet szinte semmi meg nem töri,
Csak egy békés fuvallat...
Te döntesz: fekete vagy fehér?
A fekete jelenti a világ végét,
A végzet négy lovasának eljövetelét.
A véget az életnek, véget a halálnak,
Mert az angyalok csak hullákat találnak.
Újból kinyitja szirmait
Petőfinek szép virága,
Újra kibontja sugarait
Napsugárnak gyönge ága.
Mért vagy te ilyen nagy érzés?
Szaggatsz, megtépsz és összetörsz.
Szívemet lankasztja a vérzés,
Hol az erőd csontot megtör.
Fekete gyűlölet izzik a szemében,
Ő ég a pokol vörös-narancs mélyében,
Bőrszárnya verdes, fehér agyara villog,
Romlott testét-lelkét jelöli a billog.
A halál az élet,
Az élet a halál,
A kasza az eszköz,
Az angyal te valál.