Hajósi Áron
Mi minden lettem egyszerre és mégis semmi vagyok,
Nem tudok én soha semmit, mégis mindent tudok.
Átszállók szállnak fel a megállóhelyen,
Meghányják, megvetik az állóhelyet.
Szeretem a kettes metrót tavasztól télig egyszóval mindig de nagyon;
Az a küzdő hangya lent a földön vízparttól lábujjamig jutott.
Miért ne mehetnék én is tűzön, vizán át, s a falakon
Túlérve, mindent túlélve. Repülhetek is szabadon,
És minden felhőt jutalmaznék, amikor a hátukon...
Kontempláció VI.
Itt állok védtelenül,
Kivetkőzve magamból,
A belőlem álló anyagból.
Telve vagyok vízióval,
De most megnézem, mit ad a TV,
Hogy hogyan adják át, amit át még sosem éltél.