Hajdu Mária
Szennyezett levegő,
szennyezett légkör.
Szennyezett csapadék
hullik az égből.
Hallani az ősz lépteinek neszét,
ahogy lassan a dombtetőre felér.
Könnyével minden levelet átitat,
minden elmúlást csendesen megsirat.
Hűvösre ébred a város,
álmosan pislog a lámpa,
a felkelő nap sem lángol,
elszáll az ébredők álma.
Mikor kiürült a fészkünk,
igaz, kevesebb lett gondunk.
Eddig csak Őértük éltünk,
most házzá vált otthonunk.
Házasélet nagy szerelemben.
Másra nézni? Az lehetetlen!
Csak Őt öleli, csak Őt látja.
Megmosolyogja a barátja.
Neki mást is ölel a karja,
titkos szeretőt be is vallja.
Eljött a hatvanadik tavasz
a számos nyár, ősz és a tél után.
Mikor sorsod úgy határoz,
néhány pofont még raktároz,
majd kiosztja váratlanul,
te csak bámulsz ártatlanul.
Csíp a könnyed, és kapar a torkod,
fulladozol, és folyik az orrod,
álmatlan éjjel, és kín a nappal,
tárgyalni kéne a helyi pappal...
Nem akarok többé sírni,
könnybetűkkel verset írni!
Bátor lenni mások helyett,
vállra venni minden terhet.
Minden hajszálam őszre váltott,
mintha piktor ezüstbe mártott
ecsettel festette volna meg
szürkére, mint az őszi eget.
Henyél az ágy, és hánykolódik a test,
meghall a fülem minden apró kis neszt.
Kalászkoszorúval tetőzik a nyár,
vörös, narancs és sárga ruhában jár.
férjemnek
Mikor a szemedben napsugár lángol,
könnyű szabadulni béklyótól, lánctól.
Mégis az arcodon feszül a kétség,
álmaid kíséri tengernyi rémség.