Hajdu Mária
Van, amikor kicselez a sors,
orrod alatt illatoz a bors.
Úgy csíp, hogy a könnyed elered,
veszélyben a napi kenyered.
Csendes eső mosson le minden szennyet,
tőle a szunnyadó életre kelhet.
Az avar alól az apró bogarat
előcsalják a vidám napsugarak.
A bőrönd kicsit ütött-kopott,
az oldala is már megrogyott.
Rég eltörött rajta a zár,
a kulcsa is elveszett már.
emlékezés kutyámra
Már nem tudom, mit láttam benned,
de az érzés olyan erős volt.
És pontosan ott kellett lenned,
mint kutyának a velős-csont.
Hideg tél van, fúj a szél,
egy bátor anyaszív alatt
a magzat életre kél.
Apró pötty, de élni akar,
érzi a lét ritmusát,
és ereiben vér szalad.
Augusztus végén szellő se rebbent,
akkor láttam csak először tengert.
Szelíden futott a homokos partra,
napfényben fürdőket a vízbe csalta.
Mindegy, hogy honnan származol,
melyik földrész az otthonod.
Nem számít az anyanyelved,
mindegy, hol telik életed.
Köszönöm a mai napot
köszönöm, hogy még itt vagyok.
Köszönöm az édesanyám,
hogy még most is vigyázhat rám.
Kiskakas félelme
Éjfél után néhány perccel
mély álmomból felijedtem.
Aznap tovább nem aludtam,
vackomon csak forgolódtam.
Ahol a víz az éggel egybeér,
a távolban hajó fénye látszik.
Talán egy albán kikötőbe tér,
míg a parton egy zenekar játszik.
Szeretem az eső utáni illatot,
a zümmögő tavaszt és a lángoló nyarat.
A színekben pompázó őszt is szeretem,
és a dombokon szikrázó fehér havat.
Figyelj, őrangyalom!
Végy magadhoz társat,
minden gyermekemet
egyformán vigyázzad.
Van az a hely e széles világban,
hol a keserű édes lesz a számban.
Ahol a dombok védenek a széltől,
ahol virágok hullanak az égből
mikor tavasszal nyílnak az akácok,
ahol szerelmet súgnak a nyárfások.
Ha egyszer kismadár lehetnék,
lombok között énekelhetnék!
Vagy lehetnék szellő tavasszal,
velem szárnyalna a madárdal.