Hajdu Dzsenifer
Nézz fel az égre, s lásd meg a csodát,
A gyönyörűen tündöklő ég megannyi csillagát.
Ugye mily` gyönyörű? Sokat mondó,
Reménységet sugárzó, gondolkodtató.
Miért reménykedem újra s újra
egy jobb véget remélve?
Ha úgyis tudom már a legelején:
halálra van ítélve.
Nyissam ki neki az immár száz lakattal őrzött kaput,
mi szívemet védi...
Egy ölelő kéz valahol engem is vár,
Hisz egy kis szeretet mindenkinek jár...
Az érzelmek... érthetetlen értelmek.
Lassan érkeznek, távoznak, változnak.
Életre keltettek bennem egy fájdalmat,
De azt hiszem, én okoztam a nagyobb ártalmat.
Szeretnék egy ölelést,
Egy véget nem érőt,
Hogy érezhessem magamban
S a benned rejlő erőt.