Hajdrik József
Égbolt kékjéből kivillan a Nap!
Csöpp lepke szárnyát átjárja a fény.
Zöldell a mező, fű szála sarjad...
Édesanyám szeretve ringatott.
Mesés dalt dúdolt, csodásan szépet.
Ő volt, ki reménykedve biztatott,
S felruházott bíbor-színű fénnyel.
Mielőtt leszülettem a Létbe,
A jó Isten két könyvet tett elém.
Egyikben sorsom írta le szépen,
Másikat, ha tudom, írjam meg én!
Fák ágai közt felcsendülő zenére
Rügyből kipattanó virágok intenek.
Szerelmes lesz szíve minden csöpp verébnek,
Felhők a zöld rétre dús párát hintenek.
Valentin napra
Szemeidben vibrál a kikelet.
Ott látom a szép remény virágát.
Száz lila crocus szirma integet,
Éke ma is a hét szín szivárvány.
Álarcban itt mindenki másnak látszott.
Ma is, mint máskor, egy jó zenész játszott!
Sok volt a boszi, a seprű meg kevés,
bulizás közben jólesett az evés!
Ünneplőbe öltözött szép lelkünk.
Így várjuk Megváltónkat csendben.
Higgyük, nem lesz már senki ellenünk,
Többé bűnbe nem eshet az ember!
Szilánkosra tört az égbolt,
Csillagaink néma rögök.
Milyen más most ez a fényfolt,
Messze szállt a régi öröm.
Álmainknak ligetét bejártam.
Mindenütt kerestelek, szép kedvesem!...
Ma meg kell írnom legőszintébb versem,
mielőtt a reám mért idő elfogy.
Tudd, kis világomban te vagy a legszebb,
egyetlen csókod minden rossztól megóv.
Élem sorsom körökbe íródva,
Vígan integetnek a kócos fák,
Egyre hívnak Törökszentmiklósra,
Ahol örök létű a változás.