Hajdrik József
Meddig tart még e karantén ideje?
Ideje lenne, ha ez már nem lenne!
Lenne alkalom a parkba elmenni,
Elmenni Pestre, ott lehet jót enni!
Ember! Hallod, hogy sír a nagy tenger?
Földanyánk is dühös lesz ránk egyszer!
Mindent, ami rossz, kivet magából,
Sorsunk változó az Úr hangjától.
Hiányod fájó, helye lett bennem.
Az éj perce reám csorog halkan.
Milyen sovány ma a Holdnak arca?
Ablakból nézem, miként fogy teste.
Holdarcú asszonyok kényes vágyát
Sáfrányszínű vad tüzek érlelik.
Valódi érték, gyönyörű látvány,
Csókjukat fess férfiak éhezik.
Gondolatok a 69-es kilométerkőnél
...Összeszorított, csupasz ököllel.
Tudtam előre, minden hiába,
Sorsunk meg van írva a Nagykönyvben.
Emeld tekinteted az ég felé,
Így a rejtély titoktalanná lesz.
Míg a lelkemnek angyala zenél,
Érettem egy kis sirály dala zeng.
Széllel szemben száll a szerelem szép szava.
Ezt dúdolja száz díszpinty meg a kis fecskék.
Virágillat között válogat, ki balga,
Fehér szín, liliom az álomról mesél.
Hiányod éget, mióta nem vagy,
Tűnő álmomban kezed szorítom.
Érzem, a tiéd hirtelen megfagy,
Megperzselt lelkem ezzel gyógyítod.
Nyűgös percek, kényes órák
Tüll pókhálót fonnak reánk.
Bogárlétünk fogva tartják,
Ettől gondunk lassan elszáll.
Hold fényéből szült meg anyám,
Csillagbölcsőben ringatott,
Nap lángja volt édesapám,
Mikor felnőttem, itt hagyott!
Késő van! A Hold nem akar nyugodni,
Nap sem kel korábban, mint ahogyan én.
Csak a bús bagoly szokott rám huhogni
A romtemplom tornyáról, ahol ma él.
Szeretnék oly ékes verset írni,
Amitől a lelkek megnyugszanak.
Az emberek elkezdenek hinni,
És a nők örömkönnyet hullatnak.
Álomként röppentél szempilláim alá,
Szavadnak rejtélye titokkal itatott...
Tétlenül nézem a felröppenő időt,
Csendben hallgatom a múló percek hangját.
Árnyékom örök színű repkényen időz...
Anyám, ugye, tudtad, mi lesz velem,
Ha szemeimből múlik a csillogás?
Mikor vihar tépdesi vén testem,
Nem hallasz mást, csak lelkem vad sikolyát.