Hajdrik József
Föld arcára hull a sárga levél,
Tar ágon egy csíz siratja magát.
Avar fedi a lepottyant termést,
Magjában az élet, titkos talány.
mind elmentek a régi nagyok
engem a kicsit az Úr itt hagyott
számon kérni a jelent jövőt
a készre írott eljövendőt
Egy angyal ült az ágyam szélére,
Mikor a remény végképp veszni látszott...
Megérteném, ha kiégtem volna,
bár még nemrég kaptam izzó lángra!
Tüzet képeztem szavakból - szódra,
s leszek vulkánból buggyanó láva.
Tavaszod hajnalán virág lettem.
Lombod ága közt rügyként virultam.
A szél suttogta: ez a szeretet?
Remény hitével útnak indultam.
Ringat a szél, ébred a csend.
Vágyunk hozza el a tavaszt.
Megbolydul a teremtett rend,
Virág dísze lila harmat.
Égbolt kékjéből kivillan a Nap!
Csöpp lepke szárnyát átjárja a fény.
Zöldell a mező, fű szála sarjad...
Édesanyám szeretve ringatott.
Mesés dalt dúdolt, csodásan szépet.
Ő volt, ki reménykedve biztatott,
S felruházott bíbor-színű fénnyel.
Mielőtt leszülettem a Létbe,
A jó Isten két könyvet tett elém.
Egyikben sorsom írta le szépen,
Másikat, ha tudom, írjam meg én!
Fák ágai közt felcsendülő zenére
Rügyből kipattanó virágok intenek.
Szerelmes lesz szíve minden csöpp verébnek,
Felhők a zöld rétre dús párát hintenek.
Valentin napra
Szemeidben vibrál a kikelet.
Ott látom a szép remény virágát.
Száz lila crocus szirma integet,
Éke ma is a hét szín szivárvány.
Álarcban itt mindenki másnak látszott.
Ma is, mint máskor, egy jó zenész játszott!
Sok volt a boszi, a seprű meg kevés,
bulizás közben jólesett az evés!
Ünneplőbe öltözött szép lelkünk.
Így várjuk Megváltónkat csendben.
Higgyük, nem lesz már senki ellenünk,
Többé bűnbe nem eshet az ember!
Szilánkosra tört az égbolt,
Csillagaink néma rögök.
Milyen más most ez a fényfolt,
Messze szállt a régi öröm.