Haffner Zoltán
Pereg az idő gyorsabban egy hajszánál.
Felszalad az elmúlás hosszú, ősz hajszálán.
Egy élet munkájának forgácsa van vésőjén.
Leül, megpihen a homlokráncok lépcsőjén.
Ott voltam álmomban, ott voltam, utaztam.
Réges-régen a szerelmem után kutattam.
Bejártam a múltnak minden rejtett terét.
Megéltem a szívem nyarát, megéltem a telét.
Mindenki nyugszik, mindenki álmos.
Bezárta már kapuit a város.
Leszállt az est, csend honol mindenütt.
A lámpafény a járdákon hosszasan elterült.
Süvít a szél, elszalad az ablak alatt.
Mostanra csak a nyugalom és a békesség maradt.
Remény, kérlek, soha ne hagyj el!
Légy velem, ha a földön mászni, ha magasan szárnyalni kell!
Fáradt lelke szálldogál, mint a cigarettafüst.
Teste egykor arany, mára csak kopott ezüst.
Egykor megbecsült, tiszteletre méltó jellem.
Mostanra csak valaki, ki küzd önmaga ellen.
Egy tréfamester, szemek, fülek mágnese.
Ma egy marionett, egy elrontott bábmese.
Este van, csak fekszem magamban.
Kavargó gondolatok harcolnak agyamban.
Álomnak s fent létnek köztes peremén.
Úszunk egy tengerben a fájdalom meg én.
Nem kértük, de miénk lett egy rettenetes élet,
Hol az ellenség egy halálos és láthatatlan lény lett.
Miért mondanám, hogy szeretlek, ha nem így lenne?
Miért kérnélek, hogy maradj, ha az elmész is elég lenne?
Ha volna még egy életem, azt újra neked adnám.
Hogy érezd, mit is jelent nekem minden, amit adtál.
Nincs oly kincs a világban, mi átvehetné a helyed.
Ha száz életem lenne, akkor százat élnék veled.
Mert bűnöztünk, így bűnhődünk.
Börtönünkben tengődünk.
Saját magunk vagyunk.
Ott bent saját magunk lakunk.
Amíg alszom, nem félek,
álmaimban remélek.
Hiszem szívnek igazát,
reménynek hű vigaszát.
Ma olyan napra ébredek,
mit nem foghat fel képzelet.
A csoda, amiért létezek,
7:40-kor érkezett.
Fény csillan a szemed sarkán, majd szép lassan lecsorog.
Könnycsepp gördül belőle, mint füst száll le, úgy gomolyog.
Egy érzelem, mi kinyilvánul, elhagyva a szemedet.
Patak, ami arcodon át elmossa a sebeket.
Még emlékszem az évre, mikor számításba vettek.
Már előtte is léteztem, de láthatóvá tettek.
Én voltam és leszek, aki minden helyen ott van.
Szívem minden percben hatvanszor feldobban.
Sötét helyeket bejárva kerestem.
Hiába kutattam, soha rá nem leltem.
Becsukva szememet, a világot bejártam.
Ezer év kevés, hogy egyszer megtaláljam.