H Szabolcs
Milyen lenne a világ?
Kérdezem én fennhangon!
Ha eltűnne a pénzvágy,
És a hitvány hatalom.
Számok és dátumok,
Mit feledni nem lehet;
Jó napot és rosszat,
Hideget és meleget.
Mi hiányzik igazán az embernek?
Talán mire a legjobban vágyik?
De mégsem szerezheti meg?
Az lehet akár egy csók,
Egy érzés, egy ölelés,
De sajnos, az ilyen pillanat
Nagyon kevés.
Ha madár lettem volna,
Láthatnám az összes virágot,
És szerte hosszában berepülhetném
Az egész kerek világot.
Az élet úgy hozza,
Hogy senkinek sem tetszhetünk.
Még akkor sem,
Ha érte bármit megteszünk.
Emberrel született betegség
A türelmetlenség,
Egy égető kín a lelken,
S egy örök ellenség.
Azt őrizd szívedben,
Mely számodra örökké érték.
Az az igazi vagyon, tudd,
Abban nincsen mérték.
Légy hű barát!
Ahhoz, kik veled voltak.
Légy hű ember!
Azokhoz, kik olykor hozzád szólnak.
Ők... kik egész nap másoktól olvasnak,
Nem csinálnak mást, csak azzal foglalkoznak...
Hogy vízbe fullasszák azokat,
Kik lélekből s szívből írhatnak.
Döntést kell hozni,
Mely majd szívedben ég.
Érzed minden fájdalmát
És minden melegét.
Még van egy kis idő
Mindent végiggondolni;
Vagy a boldogság ölelni,
Vagy a magány fog fájni.
Drága, jó barát!
Most fogod először kezedben tollad,
Már töröd is a fejed,
Hogy műved hogyan faragjad.