H Szabolcs
Tudatomba szökik az izgalom,
Lassan hozzá indulok,
Remeg minden testrészem,
Majd elájulok.
Tudatomba szökik az izgalom,
Lassan hozzá indulok,
Remeg minden testrészem,
Majd elájulok.
Csak egy kötelék, mi eltarthat örökké,
De az hamar kiterjed végtelen körökké.
Külön-külön ők sohasem egészek,
Egymás nélkül az egész csak egy lágy enyészet.
Régóta tudom már,
Hogy angyalnak születtél;
Szemeiddel, mosolyoddal
Mindig boldoggá tettél.
Érző emberek lettünk, elvégre így születtünk.
Van sok-sok minden, ami fontos nekünk.
Elég egy szempárba nézni, mely megbabonáz,
A szerelem, mint betegség, mitől a hideg kiráz.
A sors játékai vagyunk, ki eldönti, hogy ki marad velünk?
Csak a társunk marad, akit szerethetünk.
Az olthatatlan tüzet
Fellángolásnak hisszük;
Néha egy életre is
Szívünkbe tesszük.
Sétálok a ligetben,
S a hullámokat nézem.
Látok egy kacsamamát
A kicsi körében.
Minden napodon
Legyen egy célod,
Amiért küzdesz,
Ami minden álmod.
Több, mint ezer álmom volt, melyben szerepeltél,
Több, mint ezer ölelés, melyben el nem engedtél.
Régóta járnak fejemben furcsa gondolatok,
S az egyik az, hogy átkod vagy áldásod vagyok?
Bemegyek a szigetre,
Megyek a fahíd felé,
Utamon virágillat kísér,
S egy szellő suhan felém.
Szép dolog tanítani,
Nagy és nemes feladat.
Fejfájásig javítani,
Míg szemem le nem ragad.
Minden reggel,
Egy kicsit még aludnék,
A legszebb álmom vagy,
Szebbet nem is kívánnék.