Gyuriczné Gy. Mária
Szeressük egymást, emberek, ez a legnagyobb kincs,
hiszen szeretet nélkül e világon semmi nincs.
Tiszteljük, becsüljük egymást, ez mindennek alapja,
s pár jó szó, mert tőle boldog, aki kapja és adja.
Ma még, most még itt vagyok Veled,
holnap... ki tudja, ki fogja kezed?!
- A Nő értéke -
Hiába viszel Neki
egy halom virágot,
s lábai elé tennéd
az egész világot.
E d i n a, mint kis ezüst csengettyű hangja,
Dallam s lágy zene e név annak, ki hallja...
Öreg és beteg, gyermekem, ne légy soha,
mert az élet akkor oly nagyon mostoha -
mondogatták gyakran a régi öregek.
Van benne igazság, nem csupán bölcselet.
Az ősi, vén cseresznyefa
udvarunkban rügybe fakadt.
Kibújt az első hóvirág -
természet érzi a tavaszt.
Egy éve - Veletek
A Poet oldalán ez ötvenedik versem,
Ihletem keresem... gyakran meg is lelem.
Éppen egy esztendeje találtam rátok,
Ismeretlenül is ismerős barátok.
Tavasz a télre
Istenem, tudom, sok évet megéltem,
csak még egy esztendőt adjál énnékem!
Hadd érjem meg e tél után a tavaszt,
midőn a természet rügyeket fakaszt.
Magányos vagy, s helyed nem találod,
megváltozott teljesen világod.
De soha ne búsulj, majd meglátod:
A szeretet gyógyír mindenre...
Négy haiku - egy témára
Emberi érdek
vezérelte világban
cudar az élet.
"Kívánságfa" 2.
Új esztendő hajnalán mit is kívánhatnék én,
Ami nékünk többet ér a föld minden kincsénél?
Nem óhajtok egyebet, mint boldogabb életet,
Sokkal szebb s jobb napokat, hónapokat, éveket!
Szenteste... kigyúltak a fények a gyönyörű szép fán,
amely a mesebéli fenyőerdő közepén áll.
Faházikó ablakából tekintek le e csodára,
a csillogó-villogó, álomszép karácsonyfára.
Szomorú karácsony
Itt a karácsony... és megint egy év mögöttünk,
egy újabb, mióta elmentél, s nem vagy közöttünk.
Repülnek az évek, ám hiányod még mindig fáj,
s nem múlik el ez az érzés... éltünk végéig tán`.
Hatvanhárom éves lettem én,
s még mindig él bennem a remény.
Így születhetett meg e költemény.
Egy szülő minden álma
méltón megöregedni.
Szívvel adni - a vágya,
gond, teher sosem lenni.