György Emőke
Nekem a boldogság kávéillatú,
Örömöm émelyítően mézédes,
Jókedvem intenzív, friss, citromszagú,
Békém és nyugalmam karamellkrémes.
Az egész élet egy kimerevített fénykép,
ami sok szép pillanatképből áll,
sűrített emlékkép.
Elképesztő, hogy milyen gyorsan telik el.
Fészket raktál szívemben,
Mint tavasszal a fecskék.
De kikoptál belőlem,
Mint ősz hajból a festék.
Hány inger ér, amíg meg nem tanuljuk
Ízlelni jól a lét ezernyi ízét?
Édes, álszent bókoktól émelyegni,
Kincsként fogyasztani a forrás vizét.
Nem vagyok tudatlan,
de bennem is munkálkodik a tudattalan
én, ami tudatomon kívül
azt tesz, amit akar,
de sajnos, mindezt velem
nem is tudatja.
Szívkamrámban te vagy a mézédes lekvár,
Súlyos érzések közt ledől a lélekvár.
Kissé testesen, de lelkesedek érted,
Szív-meleg szavaim fáj, hogy meg nem érted.
A szépen kér-telek,
hogy ne szépíts, csak építs,
de ne vár(j)falakat magad köré,
egy olyan hely,
ahová a szerelem rózsáit
ültethetnénk közösen el,
mert az akar-lak kertjében
a tüzes vágytól gyarapodhatna...
Azért van most karantén,
Ülj nyugton a kanapén,
Maradj otthon, nézz tévét,
Vagy pucold ki a vécét!
...nem leszel esztelen
nem bánom
csak felöltözve hallgass végig
mert már annyi
fullasztó érzést visszanyeltem
csendtenger vizét benyaltam
de feloldozást még nem nyertem...
Lett mindennapi rigmus,
Karanténban a világ.
Itt a koronavírus!
Lezárták Itáliát.
Egy kisfiú kérdései apjához
Miért az apa a fej, családban,
nem értem, akkor hogy van anya szerint: agyad a gatyában...?
Hogy lehet, hogy a gólya hozott,
és én mégis nem a gólyára, rád hasonlítok?
Még nem tudom,
hogy mivé leszek általa,
a bennem dúló vihar: megtisztít
vagy elpusztít?
Felettem ég-kék szín, alattam fű-zöld,
Ölében ringat az édes anyaföld.
A fű páráll, mint langyos, házi kenyér...