Grigo Zoltán

Grigo Zoltán

Született: 2016. január 1.

Népszerűség: 346 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Szélbekiáltó...

Látod? - mert mindig csak szaladtál,
versenyt futottál a széllel is,
most mégis magadra maradtál,
tovaszálltak már az évek is.

Tovább...

8795

Őszülő szerelem

Szerelmem örök - szívedet őrzi már,
kezeim féltőn fogják a kezedet,
de búcsúznak a nyártól az őszi fák,
hordja a szél a sárguló levelet.

Tovább...

Magamnak...

Én magamnak növesztettelek,
ahogy jéghegyet a sarkkörök,
mint alatta búvó tengerek,
hatalmas vagy bennem, és örök.

Tovább...

Utolsó tánc...

Engedd, hogy örökre magamba zárjalak,
de le kell, hogy dobjad az összes fátyladat,
hetedik alatt, ha ott van a szerelem,
utolsó fátyladat rólad le én veszem.

Tovább...

Fél évszázad vándora...

Hosszú ideje kerestelek
én, a fél évszázad vándora,
fekete hajam már megőszült,
arcom belepte az út pora.

Tovább...

6369

A szikla peremén

Ülök egyedül egy szikla peremén,
s a távoli otthonomról álmodok,
lenéznek rám a felhők tetejéről
a szabadon szálló, égi vándorok.

Tovább...

6767

A párjukat vesztett emberek dala

Barátomnak, szeretettel...

Valameddig még elleszek nélküled,
megbújok majd, mint erdőben az avar,
de a szívemben ez a vad rémület
csak akkor múlik, ha a föld betakar.

Tovább...

9381

Soha ne nézz hátra...

Ébredj, kedvesem, az ég alja lángban áll,
haragvó szelek a városban járnak már,
nyújtsd felém a kezed, és ne gondolj másra,
fuss velem, menekülj, soha ne nézz hátra!

Tovább...

Nélküled

Levél a távolból

Hidegek lettek a hajnalok,
nem látom szemedben fényüket,
csendesebbek bennem a dalok,
fáznak a lelkemben, nélküled.

Tovább...

Az élet sóhaja...

Voltam már láng, és voltam szélvihar,
most magányos kőbe zárt csend vagyok,
az idő koptat, de még élni hagy,
bár árnyéka már csendben rám hajolt.

Tovább...

7574

Egy darabig...

Egy darabig talán bírnám nélküled,
ülnék a nagy, fénylő csillagok alatt,
rőzsét vetnék a hamvadó tűzre,
vagy égetnék barna őszi avart.

Tovább...

7770

Teérted...

Teérted maradt meg bennem az erő,
s mint egy sziklába nőtt havas nagy fenyő,
érted leszek konokul olyan magas,
és kemény is, akár a fejszén a vas.

Tovább...

Aki bújt, aki nem...

Ahol legsűrűbben nőtt a lomb,
bokrok mélyén, mohos kő alatt,
tépett ruháimról néhány gomb
veled már örökre ott maradt.

Tovább...

Őrizlek...

Úgy őrizlek én téged,
mint a hajdan volt meséket
őrzi még bennem az örök gyermek.

Tovább...

10292

Honvágy...

P-nek.

Nem illik hozzád már ez a város,
hiába is gyűrt alád éveket,
nomád szívedben megbúvó álmok
kémények felett szállnak réveteg.

Tovább...

Elfogadom

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ