Gresa Erzsébet
Kikeletre ébred a világ, megújult a reggel,
dalol a madár, szárnyra kapott a boldogság.
Hurrá, ma is ajándékot kaptunk, újult erővel létezünk.
Ma van a földünk napja, mit tönkretett a hazugság,
a becstelenség és minden, mi rossz.
Szememben ezernyi könny, csordogál az arcomon le.
Fájdalom, mit érzek, mert háború illatát hozzá a keleti szél.
Emberek vagyunk, érző lényeg,
mégis rosszabbak a rosszak a mély-sötétnél.
Emlékszem én, mi is volt rég,
nagy család voltunk, de szép.
Amikor eljött az este,
egy asztalnál apraja s nagyja.
Magot vetek, hadd csirázzon, szárba szökkenjen,
földanyánk ajándékot leljen.
Kinek lelke tiszta, az szereti a szépet,
az őszintét, a tisztát, a zenét, a verseket.
Lát és érez.
Kinéztem az ablakon, hófehér tetőket láttam.
Csodás, hófehér minden, fehérbe öltözött a világ.
Ó, Ember, ki olvasod e sorokat,
ha él benned a szeretet,
adj másoknak is, hadd szeressenek.
Ott keress, hol a szó igaz,
hol a szavakból tett lesz,
hol él még a szeretet.
Eljött megint, itt van már, karácsony kopogtat az ablakon.
Kip-kop, sietek, hozzátok az első gyertyával megérkezem.
Oly nyomorult e világ,
de te csak nevess,
élj vidáman, és hidd el,
minden, mi rossz, távol lesz tőled.