Gresa Erzsébet
Nem vagyok már sem fiatal,
sem szép, sem ártatlan bárány, de rossz sem.
Én én vagyok, csak magamat adom,
ismerj meg, ha akarod.
Nem vagyok álszent, hiszek Istenben,
a jóban, a tiszta igaz szerelemben,
igaz értékekben.
Ha majd eljön a holnap,
ha majd azt érzem, amit nem.
Ha majd, ha majd, ha majd.
Lelked a lelkemet megérinti,
észrevétlen átöleli.
Lelkem a lelkedet érzi, simogatva átöleli.
Zenét hallgatok, halk csendeset.
Ma merengő napom van.
Oly messze járok fent, a fellegekben,
ott fent, ahol a madár se jár.
Ahogy megyek az utcán,
én nem látok mást, csak téged és téged.
Arcod és kedves mosolyod látom.
Ébredés és álmodás,
egy végtelen út vár ránk.
Egy álom, egy ébredés,
ami élet vagy halál.
Halkan dobog a szív, ritmusra jár,
csendben tűnik a magány.
Lelket őrlő társas magány volt minden napom.
Arcod látom minden pillanatban,
hangod hallom szünet nélkül.
Megállt az idő, mint egy film, amit megállítanak.
Minden nap ajándék, minden pillanat a múlté,
és minden múlt az elmúlásé,
hisz csak volt.
Nem volt hitem Istenben!
Hogy miért? Nem tudom.
Talán mert nem értettem valójában, ki is ő.
Jégcsap volt a szívemen
lakattal duplán bezárva.
Jégcsapot melegséggel,
a lakatot dupla kulccsal te kinyitottad.
Ma megint elért az égi varázslat.
Lelkem a Lelki társát megtalálta,
és a lelki társam rám talált.
Ajándék az élet és te,
hogy miért, azt érzem.
Ajándék, mert már nem
hittem semmiben sem
Kereszt a falon az ágyam fölött,
hogy megvédjen.
Elgondolkodom, Istenem, mi a terved velem.