Gréczi Józsefné
Hold ragyog az égen,
És a csillagok,
Indul a Göncölszekér
Az égi utakon.
Hallgat az éjszaka
fekete csendje,
szerelmek fonódnak
szorosan össze.
Fenyőfa áll a szoba sarkában,
Díszes ruhába öltözött,
Némán áll, hátha eljönnek,
Kiket régóta várnak már.
Réka áll a tónál,
Meglesi, a vadkacsa mit csinál?
Fejen áll a vízben,
Lábai az égben.
Aranyszalaggal ékesítette
a reggel a felhőket,
aztán lassan felkúszott
a szalag az égre...
Sarkáig kitártam szívem ablakát.
Vártam, hogy berepül a kék madár.
De csak varjú károgott
Riasztó, rekedt hangon.
Ó, ha szellő lennék,
Hozzátok repülnék,
Hűs fuvallattal
Hajatok napestig fésülném.
Az élet szép
Szeretem a fényt,
szeretem a hangot,
mikor hajnalodik,
s rám ragyog a fény,
és madárcsicsergés ébreszt.
Ül a lány a víz partján,
Szemében fény tükröződik.
Ahogy a hullám emelkedik,
Tekintete a messzeséget kémleli.
Hajnali pára lepi el a tájat,
Vékony muszlinkendőt terítve rá,
Szél sem rebben, a fák könnye hull,
Várják a szárító nap sugarát.
El szeretnék szállni a felhők fölé.
Eltűnni, és hátrahagyni a fájdalmakat,
Békét szeretnék, és szeretetet, s látni szebb napokat....
Hála
Őtőle kaptam mindent, édesanyát, apát, testvéreket.
Kaptam szépet és jót, rosszat, bánatot,
Örömöt, szeretetet.
Kaptam férjet és két gyermeket,
S megengedte, hogy anya legyek,
És felnevelhessem őket.
Elhamvadt a tűz,
Mely hatalmas lánggal égett,
Csak picinyke láng táncol
A parázs tetején.
Remény
Csak addig él az ember, amíg remél,
amíg szívében Isten ott él.