Góth László
Keserűen emlékszem a napra,
mikor hozzánk is betért a Rák,
és ollójával ezerfelé szabva
tépni kezdte apám, a tanárt.
Égjen egy szál gyertya azokért most,
akik többé nem hoznak virágot,
akik nem köszönthetik az áldott
májusi vasárnap Édesanyjukat.
Nem lenne egyszerű leírnom,
miért látlak én is másmilyennek.
Belőled sugárzott a vonzás,
és téged művészek szerettek.
Megfontolva kell haladni -
- vallom mindenkor,
fiatalon is lehetsz bölcs,
nem számít a kor.
Tükörbe nézel: arc az?
Tíz évet rátagadhatsz!
Felismerhetetlen -
jövőidő-keretben.
Hát eljött ez is, a színskála vége.
A hullámhosszak egyszer csak kihunytak,
a fények a lámpákba visszabújtak,
s gomolypárák vonultak az égre.
Lelkedbe néztem,
mély kútba láttam.
Mélységes mélyén
poklot találtam.
A játékbolt bezárt. De jó! Majd elvezetlek
oda, ahol rég egy réges-régi gyermek
a porba gázolt, és a felvert porban
mindenféle színes tündér árnya ott van
még ma is. Nem engedtem leszállni...
Rossz barátom, a Halál
nyakra-főre idejár.
Minden áldott hajnalon
bekopog az ablakon.
Egyik nagyapám oroszt ölt,
a másik olaszt.
A féktelen őserő és
a csendes paraszt.
Kár, hogy most így kell elköszönnöm
ötven év múltán, kedvesem.
Arcképet rólad már nem alkot
remegve tévelygő kezem.
egy hitetlen senki imája
Istenem,
én ismerem
tüzed, vized, a földed,
és elhiszem,
lélegzetem
hitedben egyre könnyebb,
de messze vagy,
hát merre vagy?
Mindenem voltál e zord világban.
A jót, a rosszat együtt éltük át...
A farmerom szakadt,
és kiszívta a nap,
az egyik résen át
a térdem jól kilát,
és benne alszom is,
mert otthonom komisz,
szemét mód eldobott,
az út szélén hagyott.