Góth László
Éber rabod vagyok, de szabad az álmom.
Büntethetsz, Királynőm, büntetésed állom.
Kelekótya felhő jobbra-balra szédül.
Bókokat kapott a sima ajkú széltül.
Keserűen emlékszem a napra,
mikor hozzánk is betért a Rák,
és ollójával ezerfelé szabva
tépni kezdte apám, a tanárt.
Égjen egy szál gyertya azokért most,
akik többé nem hoznak virágot,
akik nem köszönthetik az áldott
májusi vasárnap Édesanyjukat.
Nem lenne egyszerű leírnom,
miért látlak én is másmilyennek.
Belőled sugárzott a vonzás,
és téged művészek szerettek.
Megfontolva kell haladni -
- vallom mindenkor,
fiatalon is lehetsz bölcs,
nem számít a kor.
Tükörbe nézel: arc az?
Tíz évet rátagadhatsz!
Felismerhetetlen -
jövőidő-keretben.
Hát eljött ez is, a színskála vége.
A hullámhosszak egyszer csak kihunytak,
a fények a lámpákba visszabújtak,
s gomolypárák vonultak az égre.
Lelkedbe néztem,
mély kútba láttam.
Mélységes mélyén
poklot találtam.
A játékbolt bezárt. De jó! Majd elvezetlek
oda, ahol rég egy réges-régi gyermek
a porba gázolt, és a felvert porban
mindenféle színes tündér árnya ott van
még ma is. Nem engedtem leszállni...
Rossz barátom, a Halál
nyakra-főre idejár.
Minden áldott hajnalon
bekopog az ablakon.
Kár, hogy most így kell elköszönnöm
ötven év múltán, kedvesem.
Arcképet rólad már nem alkot
remegve tévelygő kezem.
egy hitetlen senki imája
Istenem,
én ismerem
tüzed, vized, a földed,
és elhiszem,
lélegzetem
hitedben egyre könnyebb,
de messze vagy,
hát merre vagy?