Gősi Vali
Nagyanyónak
nem számított a fagy, a hó,
sem az embert-próbáló meleg,
számára nem létezett az időjárásnak
semmilyen komisz fintora,
nem volt ok arra soha, hogy esténként
elmaradjon a folyton krumpliból
készült, mégis páratlan ízekkel áldott...
Emlék-montázs
Hozzád láncolt csillagok a verssorok
kereszteden kék neonfény pásztáz
lassan alszanak el az idegen álmok
még a madarak sem zajonganak
vizes vertfal a szerelem
ódon várba zárt szörnyeteg
makulátlan az elrontott vers amit féltesz
Te megtisztult...
Közhelyes álom
Talán még itt talál a február
s pár kósza dallamot kínál a perc
talán vele a Nap heve is visszatér...
...hol van a régi tűz, a lobogás?
Hová tűntek az angyalfényekben játszó,
meghitt, családi esték, a kacagás,
a sültkrumpli-illatú vacsorák?
víztükörben bámulom hiányodat
hiányod visszabámul rám
fölzúgnak távoli templomi orgonák
és átszűrődnek a dallamon...
Szalagos fánk - farsang idején
Elsőként a liszt került a tálba,
ha vizsla szemmel anyám átszitálta.
- Nem kell mérni, csak "gondolom-formán" -
igazítok mindig a liszt súlyán...
Velünk marad
a távolság, mi messzi útra csábít,
hogy megmutasson ezernyi csodát,
a fű megint a talpunkhoz simul,
és őrzi hosszan világok lábnyomát,
az apró gyermek tenyerét, ha bújik,
és lábacskáját, csizma rejtekén,
a fáradt mosolyt agg szüleink arcán...
Csak jöjjön a hó, a tiszta fehérség,
győzze le végre a szennyet a szépség,
borítson mindent lágy hótakaró,
ölelje hosszan a csöpp magokat,
s belőlük tavaszra remény fakad.
Még szendereg a régmúlt pillanat,
de lassan ocsúdik a tündefény,
lépteimre dereng a tél fátyla alatt,
fázósan rám köszön a múltból az emlék...
Talán a várakozás
teszi valóban meghitté az ünnepet,
talán, ha gyengéden magunkhoz öleljük
a félénken megbújó reményt,
éled a hit is szívünkben, és kijutunk
valaha még a mindennapok
mocskos, ragacsos mocsarából...
Süketeknek felesleges
halk szóval magasztalni a csöndet,
melyben ezernyi titok ébred,
hol üvöltő vadként, viharverten
vagy néha, mint harmóniát zúgó
orgona, és mennydörgés ijesztő
robaja, melyre úgy válaszol a szív,
akár egy álomszép, angyali szimfónia...
A Szent Miklós legendához
Még szundít az a régmúlt pillanat,
de lassanként ébred a tündefény,
lépteimre feldereng a tél fátyla alatt,
bekopog a múltból fázósan az emlék.
lehettem volna
bátor és merész
bölcs tanok hangos szószólója is
lehettem volna
ha megtalálom Ariadné fonalát
de nem lelem ma sem az utat
ami e bűnös világ labirintusából - ahol a szelíd hang
üvöltő visszhanggá váló gyűlöletbeszéd...