Gősi Vali
Akkor kinyílt egy fekete tulipán
Keményedik a próba,
falak húzódnak mindenütt.
A maradék idő kizár, nem ereszt magába.
Régóta befelé búcsúzom, rejtőzködöm
ebben a végérvényes árvaságban,
ahol vége-nincs napút a lét,
szaggatott körvonal,
melyet a nap egy év alatt...
- apám emlékére -
És olvadni kezdett a jégvirág,
szívemen hamuszín virág fakadt,
érted kondult a lélekharang,
és zúgva visszhangozta áldott neved.
Szelíden kopogtat ajtónkon a csönd
- mindhiába. Bezártam magunkat
valami végérvényes, zajos magányba.
Ebben az üvöltő némaságban a velünk
szűkölő hiány is kulcsra zárva, hiába várja
a szabadulást: nincs menekvés!
Kiáltás a gyermekekért
Távolodsz,
már hiába nyúlok érted,
alig világra jöttél,
magához rántott a végzet.
Hogy ember vagy,
éld át e létcsodát;
a kerti úton át
a fű friss illatát
érezheted,
és lépteid nyomán
a kövek halk dalát
hallhatod...
"Akkor megnyílik magától az ég,
s egy pici csillag sétál szembe véled."
Szíved kitárul, álmélkodva nézed:
ilyen csoda talán nem volt soha még!
Anyámhoz
Hinnem kell a feltámadásban;
hogy örökké forog a föld,
hogy megbújsz cseresznyevirágban,
meztelen fán élsz - mohazöld!
Csak vánszorgok bicegve
seregnyi bánatommal
- már régóta csak ez a sántítás tart velem -
de ki figyel rám-e a zajos gépezetben?
Arany lángolással
Már fény töri át szobám ablakát,
minden hajnalt megszépít, megáld.
Pirkadatkor végre felderül
bánat-szürke álomból a csönd.
Hódolat a tavasznak
Valami készül: zeng az ég,
éled a földön fű, virág,
dalol a rigó és a csíz,
reményre virrad a világ.
emlékszem
akkor is tavasz volt
és azt hittük örökké tart a kikelet
ahogy bámult a kíváncsi Hold
szégyenlősen néztelek
a kezem után nyúltál
végigsimítottad ujjaim
és a zsebedből egy csillogó...
Nagyanyónak
nem számított a fagy, a hó,
sem az embert-próbáló meleg,
számára nem létezett az időjárásnak
semmilyen komisz fintora,
nem volt ok arra soha, hogy esténként
elmaradjon a folyton krumpliból
készült, mégis páratlan ízekkel áldott...
Emlék-montázs
Hozzád láncolt csillagok a verssorok
kereszteden kék neonfény pásztáz
lassan alszanak el az idegen álmok
még a madarak sem zajonganak
vizes vertfal a szerelem
ódon várba zárt szörnyeteg
makulátlan az elrontott vers amit féltesz
Te megtisztult...