Gősi Vali
Hajnalban, anyámhoz
Hajnalfény árad az ablakomon,
napsugár tör át a kéklő ködön.
Tartán mintájú pongyola sejlik
kesernyés való és álmok között.
Ha akarom,
csillagok égnek homlokodon,
fény borít el fenségesen,
ha akarom,
táncol az arcodon
minden kimondatlan,
félszeg gondolatom,
és boldog vagy, látom...
Végső visszarepülés
"Valaki szívében otthonra találni
a legnagyobb ajándék, amit kaphatunk."
- Robert Lawson -
*
Néha elképzelem,
milyen lesz végül
aranyló búzamezők felett
olyan magasan szállni...
Emlékszem,
milyen gyönyörű este volt...
Még nem sejtettem,
hogy ez az utolsó találkozás.
hiába
társult födelem alá mindörökre
hiányoddal valami borús lelki ínség
aki voltál kilép néha a ködből...
Olyan közel hajoltál hozzám
azon a régi őszön, egy hosszú,
beszédes délután,
mikor egy fénysugár lágyan, szépen,
valami különös táncot lejtett...
Alszol
Maradjon tiéd az álmod
Vagy add a téged
Őriző óvó szemeknek
Még fáj a csönd.
A búcsú némasága
időtlen álmodásba zárta
az emlékeket,
de néha zavaros, szürke áramlatokban
megvesztegethetetlen rémálmokként
örvénylenek,
kering velük a rettenet...
Álmodom veled
ha eljönnél
nem tudom mit mondanék neked
reménytelen az élet itt
leírhatatlan
káosz és sötétség ma a világ ura
és valami könyörgő halálhangú
erőtlen tavasz-szonáta az újjászületés dala
s ha rám zuhan néha hirtelen a fénytelen éjszaka...
Derengő sóhaj a táj, a lét,
mintha távoli boldogság után vágyón...
Mintha az örök fénybe
lépett volna anyám azon az éjen
rohantam felé kifulladva
talán utolérem
de eltűnt hirtelen az égbolt
különös tükrében
Ha azt hiszed, hogy bárhol a világon
nem érzed majd, hogy minden elveszett,
ha sok hűtlen hitszegő hamis árnya sző
csalárd álmokat árva szíved felett,
űzd el az álnokot, hívd a tiszta fényt,
mit ringó lámpabura vet otthon föléd.
Hogy mi a boldogság,
már nem kérdezem.
Régóta elég nekem
a remény, az emlékezet,
és minden újjászülető tavasz.
Pasztell-selyemben ébred a város;
könnyű hullámzás a hajnal melege.
Sóhajos utcákon fénylő, vén kövek
jajonganak ma lépteink nyomán,
kőhidak alatt bujkáló szelídült vizek
találkoznak, suttognak sejtelmesen,
és álmos boltívek, csillagéjből nyúló
kupolák, templomok, terek...