Gombkötő Spencer
Eljött az az idő, hogy már tudtam,
egyedül kell folytatnom utam.
Nem áldozhatok fel mindent másért,
holott úgy érzem, mit tettem, nem volt másért,
csak a jóért.
fiú a túloldalról
Volt egy fiú, gyermeki lélek.
Szemére emlékszem, amíg csak élek.
Örökre bennem marad, mint egy jó barát,
Titkon vigyázom világát, míg világ a világ.
Elszáll a perc, de megmarad a szó,
vagy szívet melenget, vagy szétmarcangol.
Mint víz a fedélzetet,
mikor a hajópadlón lyukat ejt a megtört bizalom.
Régen volt egy kertem,
Mely még egykor boldoggá tett engem.
Immár elfedi egy sötét kerítés,
Nem lép be idegen...
Ha szomjas vagyok, energiaital,
éhes vagyok? Akkor is!
Szép lassan a koffein elnyomja a kínjaim,
fejembe száll és emlékeztet, emlékeztet valamire. (vagy valakire?)
Számomra ez olyan, mint ügyvédnek az inge.
Napokat töltöttem azzal, hogy vártalak,
Álmomban egy bús cédrus tövében láttalak.
Elindultam a fához, már későn érkeztem a dombtetőre,
hol egykor ültél, nem várt más, csak egy hely, mi hasonlított egy elhagyott harcmezőre.
Számítasz nekem
Eldöntöttem, hogy új lapot kezdek,
és ezen már nem fog szerepelni a neved.
Újrakezdek és elindulok, mindent, mi szép volt, itt hagyok.
Már nem úgy keltem fel reggel, merre visz mostan lépted.
Meddig játszod még a herceget?
Egyetlen vagy, ki ilyennel veszteget.
Ingázol köztünk, dönteni nem tudsz,
magadnak ily sokat miért hazudsz?
Nem bírom már tovább,
a fájdalom nem lesz tompább.
Látom, hogy szenvedsz, látom rajtad...
Hibáztam talán? Megbántottalak?
Ha szólnál hozzám, innám minden szavad.
Régen milyen jóban voltunk,
mondd, mit tettem?
Ezzel téged segítelek
Gondolatom messze száll,
csak remélem, hogy rád talál,
remélem, hogy érzed,
mit jelentesz nékem.