Gani Zsuzsanna
Nagy a sürgés- forgás
a Mikulásgyárban.
Készül a sok csomag
bele a nagy zsákba.
Kop-kop-kop, csing-ling-ling,
bele a nagy zsákba.
Tegnap sétáltam a berekben,
őszülő fák közt napfény csillant.
Mélyet szippantottam belőle,
mielőtt a rőt ősz elillan.
Advent első vasárnapján
gyújtsunk meg egy gyertyát.
Lila színben ragyog a hit,
világítson reánk.
Kémény füstjével felváltva
bősz szél fütyörészett komoran.
Víg Nap bús felleggel vívott,
lábam deres avar csókolta.
Komor az ősz, szipog, zokog,
most leverten sétál velem.
Néha csendes, néha zajos,
de hát így is tetszik nekem.
Ahogy sétáltam az erdőben,
a nyugalom a szívemre telepedett.
A fák őszi ruhát öltöttek,
az ásító avar fázón deresedett.
Egy szál gyertya ég szívemben
még mindig, olyan régóta lángol...
Míg ott álltam a sarjadó réten kélő fényben,
az ásító tavaszt köszöntöttem.
Míg csipáit törölgette, fejével biccentett,
szívemet új reménnyel öntöztem.
Úgy szedte a lábát a nyár, mint az őz,
s nézd, most nálunk vendégeskedik az ősz.
Arany, vörös, sőt rőt színekben ropja,
hűs szél pörgeti, forgatja s feldobja.
Egy aprócska, zöld fürge gyík
egy kövön sütkérezett.
Nem vettem észre, ámbár
rám nagy szemet mereszthetett.
Hallod a szél zúgását a fák közt,
hallod a levelek susogását?
Hunyd le szemed, a táj hangszeren játszik.
Hallod a kis patak csobogását?
Szél fútta a jó Gulácsi bércet,
a sok tőke jólétet teremtett.
Minden egyes fürt, miket leszedtem,
oh, nagyobb volt, mint mindkét tenyerem.
Kirándultam egyet az északi parton,
Balaton bája, mint mágnes, odavonzott.
Festői tó tükrén a hetyke vitorlás
kacagva, vígan siklott, árbocot bontott.
Jön már sebbel-lobbal nagy sietve,
nyár megy egy időre számkivetve.
A fény fürdőzik hulló aranyban,
szél kacarászik a rőt avarban.
Tekintetem merengett a szép völgyön,
fázó csíz gubbasztott az árva tölgyön.
Hófátyol ölelte keblére némán,
békésen szunnyadt a végtelen sétány.