Gani Zsuzsanna
Ó, édes nyár, kacagó napsugár,
bölcs, gyantás fák és te, ki oly sudár!
Türkiz színű, csillámló, bő folyó,
friss vizeddel megtöltöm csobolyóm
Ó, apám!
Te erős vár, bástya, kőszikla,
ki irányt, utat, modellt mutattál,
a tenyereden vittél minket,
reád mindig büszkén felnézhettem,
hisz színaranyból van a szíved!
Átfontad a szívünket,
ó, pünkösd, te ékes ünnep!
Visszaadtad hitünket,
már a reményünk sem csügged.
Nincs szükségem másra,
csak egy apró mosolyra,
őszinte, jó szóra,
ölelő, tárt karokra.
Most hirtelen csönd lett, mély, néma csönd,
még a felleg sem úszik odafönt!
Szívem hallod? - őrülten dübörög,
egy szelíd vágy mellettem ücsörög.
Tegnap este még oly szép volt:
fénylettek az ezüstcsillagok,
kacarászott a telihold,
virág ontotta az illatot.
Ti vagytok a napfény az életemben,
ha rátok nézek, még a szívem is megolvad!
Ha ti is, akkor én is boldog vagyok,
s én akarom nektek mindenből a legjobbat!
Nézem őszinte, ártatlan tekinteted:
téged nézlek, kicsi ember, a kis csodát.
Ó, tavasz, rügyet bontó tavasz,
úgy vártalak már téged!
Azt a dús koronájú tölgyet
már egy ideje nézem.
Te vagy az én lelkem, a mindenem:
ó, te színpompás, drága kikelet!
Hangod lágy, mint a szellősusogás,
mint feltörő forrásvízbugyogás.
Te vagy nékem a kikelet.
bársonyos, ragyogó napsugár,
a selymes rét, a dús mező,
a bölcs, éltető fa, szép, sudár.
Édesanyám, ne sírj, miért hullik könnyed?
Még a kedvenc virágod is csókkal ölel.
Nézd, a Nap az égen csak neked mosolyog...
Domboldalon egy éden,
borostyán rejtekében.
Takaros, kicsiny ház áll,
kéményén gólya ágál.
Első nap még kicsi voltam,
beszélni is alig tudtam.
Minden újra elámultam,
ebéd után is aludtam.
Eljött immár ez a nap,
olyan nagyon vártam!
Szép ruhába öltöztem,
szívemet kitártam.