Gani Zsuzsanna
Lassan alkonyul, bóbiskol a fény,
megfáradt, örömtelen az este.
Oly sok fájdalom érte a nappalt,
most is itt ólálkodik a beste.
Nézd, már mennyire megőszült az idő...
hajdan fiatal volt, álmokkal teli,
vétett hibát is, de tanult belőle,
útja volt rögös s sima, örömteli.
Ludas Matyi igaz történetét
minden ember nagyon jól ismeri,
az igazság volt legnagyobb kincse,
mit, ki alantas, el nem ismeri.
Jégvilágon tükörcsillám csillan,
galamb száll, hangja, mint búgó orgona.
Csipkés erdő, mező nyugodt, csendes,
fején ül az ékes gyémántkorona.
Karosszékemben ülök
az izzó kandallóm mellett.
Nézem a csupasz fákat,
az ágon gubbaszt egy gerle.
Egykor régen született egy aprócska fény
egy vályogházban, hol búbos kemence állt.
Tele volt álmokkal, célokkal, tettekkel,
iskolát épp befejezte, s napszámba állt.
Nagy a sürgés- forgás
a Mikulásgyárban.
Készül a sok csomag
bele a nagy zsákba.
Kop-kop-kop, csing-ling-ling,
bele a nagy zsákba.
Tegnap sétáltam a berekben,
őszülő fák közt napfény csillant.
Mélyet szippantottam belőle,
mielőtt a rőt ősz elillan.
Advent első vasárnapján
gyújtsunk meg egy gyertyát.
Lila színben ragyog a hit,
világítson reánk.
Kémény füstjével felváltva
bősz szél fütyörészett komoran.
Víg Nap bús felleggel vívott,
lábam deres avar csókolta.
Komor az ősz, szipog, zokog,
most leverten sétál velem.
Néha csendes, néha zajos,
de hát így is tetszik nekem.
Ahogy sétáltam az erdőben,
a nyugalom a szívemre telepedett.
A fák őszi ruhát öltöttek,
az ásító avar fázón deresedett.
Egy szál gyertya ég szívemben
még mindig, olyan régóta lángol...
Míg ott álltam a sarjadó réten kélő fényben,
az ásító tavaszt köszöntöttem.
Míg csipáit törölgette, fejével biccentett,
szívemet új reménnyel öntöztem.