Gani Zsuzsanna
Fűszálak fölött suhan el,
gömbölyű, hullámokat vet
az aranyló árvalányhaj.
Mily szépen, könnyeden táncol!
A szél húrja zeng, citerál,
fönn, a bongyor felhőnyájat
terelgeti vígan fütyülve.
Szombat reggel volt,
még pirkadt az ég alja,
magadhoz hívtál,
sugárzó voltál aznap.
Hegynyi fák integetnek, suttognak bölcsen hozzá,
folyók búgnak, dalolnak lágyan, karolják oltalmazón.
Régmúlt időkről mesélnek szelíden, boldogan...
Együtt száll fönn büszke sassal gondolatban, ábrándozón.
Nézd, hogy nyújtózik felfelé
az árván maradt hársfa!
Zörget, ha süvít a szél,
még árnyékot vet a tájra.
Ó, mily csodás, pazar látvány
a morajló, párás zuhatag!
Virgonc szellő játszik a hárfán,
Nézd, táncolnak a sugarak!
Ott áll a liget közepén
egy sudár, terebélyes tölgyfa.
Időtől megkérgesedett,
napfény süti, szél simogatja.
Olyan különös ma reggel ez a csönd.
Éjszaka csendes eső esett, érzem,
látom a nyomát. Most melegszik a Föld,
bárányfelhők úsznak ott fent az égen.
Dús lombok oltalmazzák a fészket,
benne a mama fiókákat dajkál,
gyöngéd szárnya alá bizton bújhat,
ott van, féltőn vigyázza minden bajnál.
Nincs anyád és nincs apád,
Miért nincs, hol lehet?
Ha mész, megleled talán,
szíved odavezet...
Kikeleti bölcső,
mézízű reggel.
Kacarászva sírni
szívvel-lélekkel.
Ülünk a földön
vággyal, reménnyel.
Zöldell a fű, fa,
tar volt, emlékszel?
Te vagy a legszebb rózsa
a virágok között.
Hangod, mint lágy zeneszó,
szereteted örök.
Tündököl a Nap, csillám fénye hull rád,
a szél rózsaillatot csókol homlokodra.
Kedves dallal vidítja szíved zugát...
Itt vagyok! Szeretlek! Hozza most a tudtodra.
Sietek eléd, kikelet,
lelkemet kitárom.
Látlak téged, kicsi fecske,
a felhőfoszlányon!
Könnyezik a Föld. Sápadt, zokog keservesen.
Erőtlen, könnyei szennyezett patakká folynak.
Benne az élet segítségért kiált, jajgat -
Most tehetetlen, reményei egyre csak fogynak.