Gani Zsuzsanna
Oly szép minden: a park, berek,
ceruzáddal épp fested az eget.
Ám lassan a fény megfakult,
dalod se zeng már, álmod meglapult.
Heje-hó, haja-hó,
polkát jár a bolha.
Nézd a döngi-dongót,
fürgén vele ropja.
Nézd, itt egy pohár pezsgő,
zizegő.
Megszületett az új év,
tipegő.
Hol van az a réges-régi hangulat?
Hol van már az a réges-régi illat?
Kandallómban lágyan perzsel a fatest,
magányos szívemben leszállt most az est.
Ahogy baktattam a város fényei között,
kalapáló szívembe aggodalom költözött.
Lótott-futott a változatos embertömeg:
borús, derűs, rajtuk szerény vagy cifra köpönyeg.
Lám-lám, hát már ez a nap is eljött?
Az égre a fényes csillag is feljött?
Szinte beleborzongtam, ahogy a szürke felleg
végignyargalt redős hátamon. Hiába, kemény a tél!
Torz szél fújt, tar hajam majd letépte, úgy cibálta...
Varázslepel ül a téli tájra,
vágyvilágba szellő szárnyán repít.
Tiszta, mint a gyolcs, békésen szelíd,
fagyos, meg dermedt szíveket hevít.
Szendereg a tél,
megpihen a szél.
Lubickol a csend
mélyen, odabent.
Aranyszínű lett az egész világ,
lám, pompázik sok őszi virág!
Rőt színben kacagnak a levelek,
velük a szelíd szél enyeleg.
Drága, kedves Mikulás,
te piros színű, hóbundás,
úgy vártalak már téged,
s te tőlem őszinteséget.
Képzeld! Tegnap vígan perzselt a Nap,
békésen lélegzett egy indarab.
Hallottad? Levelei neszeztek,
talajlakó óvta a gyökeret.
Süvít a szél, hull a hó,
hol késel már, Télapó?
Szikrázzon a havas szán,
örömöt hozz, paripám!