Gani Zsuzsanna
Újra megérkezett a tavasz,
lelkemben remény vidult.
Kertemben elnyílt a hóvirág
és már a jácint virult.
Oly csendes a reggel,
mint piciny, szelíd szellő,
mint a kélő napfény,
mint égen futó felhő.
Ébredés
Végre újra rigófüttyre ébredtem,
kellemes volt, ilyet régen éreztem.
Dalolt, dalolt, teli torokból fújta,
tavaszt csalogatta újra meg újra.
Itt a tavasz! Jobban vártam őt bárkinél,
óvatosan, félve kélt a Nap s minden, ki élt.
Bársonyruhát öltött az erdő, a mező,
a tél elköszönt, már a múlté, ködbe vesző.
Szürke, lucskos, opálos a szendergő világ,
kéményekből pipálnak az ében füstkarikák.
Eltűnődve hallgatom a csendet, zord tél les be,
dúl-fúl, párbajt vív, hol dérrel-dúrral áll lesben.
Hol vagy, merre jársz, bársony hófelleg,
bús tekintetem mélyen, némán messzi mereng.
Úgy hiányzol te, hegynyi hóbunda,
nézd, integet a szél, várni ő is elunta!
Ó, hogy ragyog a néma, hófedte róna,
békésen szundít a berek és az óhaj.
Olyan káprázatos, varázslatos, békés...
Cinege: Csuszka szomszéd, úgy fázom!
Mindent hó fed. Élelemre vágyom!
Csuszka: Tél van. Dermesztő, zord hideg,
hol lehet egy kis mag, csak egy csipet?
Ábrándozva nézem, mily szép e vidék,
szótlan hallgatom, mit suttog, mit mesél.
Peregnek hópihék, ajkakról igék,
fáradtan búgják a reményt szerteszét.
Farsang van, ma vigadjunk,
együnk, igyunk, mulassunk!
Búcsúztassuk a telet,
kergessük el, gyerekek!
Szendereg, bóbiskol a megfáradt föld,
hallom, ahogy egyenletesen szuszog.
Szíve olyan egyenletesen pulzál,
amilyen halkan a bagoly is huhog.
Tegnap elköszönt, már a múlté,
zárjuk be az emlékkönyvünkbe.
Édesanya, hol lakik a Mikulás?
Odafönt messze, az Északi-sarkon.
Ha megkérem rá, nem lakhatna nálunk?
Van hely a szarvasoknak is a farmon.
Csend van, néma, síri csend,
szundikál a világ,
nyugalom van, és béke,
oly árva a világ.
Nézd, a hó, de szép, úgy ragyog,
ám egy kis rigó nagyon vacog.
Nem szállnak torkából dalok,
tán éhes, adok neki magot.