Gani Zsuzsanna
Amikor ma felnéztem az égre,
egy gólya szállt a szelíd széllel.
Bársonyba öltöztette szívemet,
s óvón átkarolt a kikelet.
Mirtuszszál ékíti bőrödet,
zsenge napsugárban fürdik.
Hamvasszőke, selymes hajad
egy hetyke fuvallat fésüli.
Hópihe szállong, most szunnyad a tél,
csobog a csönd, nézd, szelíden alél.
Békés az erdő, álmodik a rét,
csordogál nyála, édes, mint a méz.
Különleges ez a nap, hisz
virágba borult a lelkem.
Hisz egy csokornyi hóvirág
virult odakint a kertben.
Takaros táj: tanya, parasztházak,
benne tisztaszoba, konyha, kamra s pitvar.
Kint dolgos papám ül, néz meredten,
szájából füstkarikát lövell a szivar.
Hallod, mit suttog a szellő?
Hamarosan futva érkezik,
kacéran megperdül-fordul,
és majd egy kicsit lefékezik.
Odakint álmodozik a föld -
míg szívünk melegség járja át.
Ott kívül dermedt, deres a táj,
rút sebet gyógyít a kovaföld.
Egy apró havasi gyopár nőtt
a csipkés, zord sziklák között.
Míg a tájban gyönyörködött,
szirma hófehérbe öltözött.
Végre itt vagy! Ó, úgy vártalak!
Lehullajtottad a földre
csillámló tülltündérruhádat.
Egyre hűvösebb lett,
vacogtak a fák, bokrok.
Egyre csak duzzadtak
fellegekben a fodrok.
Zimankós hideg volt azon a télen,
kesztyűn keresztül csípte kezemet a fagy.
Szinte már elgémberedtek ujjaim,
dermedt, jeges volt a föld, hó takart mindent.
Csillámló hópelyhek hulltak az égből,
és én csak reszkettem, fogaim vacogtak.
Az én nevem: Bohóc Baldvin,
gyertek hozzám, vár a partim!
Öltsetek fel mókás jelmezt:
jövő télen nekem kell ez!