Gani Zsuzsanna
Kapufámra tulipánt faragtam,
barkaágra tojásokat aggattam.
Új blúzomat én magam hímeztem,
és készítettem sok tikmonyt, hímeset!
Menyegzőre készül dús berekben az éger,
tiarája csillog, mint rajtad az ékszer.
Selymes folyó csobogó patakkal csókot csen,
fölötte dalt komponál szél Beethoven.
Valamikor, réges-régen
az élet szikrája kipattant.
Olyan tiszta volt, mint a hó,
az élet ajándékba kapta.
Ódon padon pihensz némán,
csak hunyd le csöppnyit a szemed.
Hajnalra fordult az idő, az ég pirkadt,
komor lelkemben érted a vágy hirtelen virradt.
Szívem egyre jobban, vadabbul dübörgött,
hisz jómagam a fészekben egyedül ücsörgött.
Megjöttél? Érzed a reményt, a tavaszt?
Vígan zengnek nekünk a madárkák,
még a napsugarak is csodálják,
virág illata, zamata oly pazar!
Odakint kegyetlen csönd pulzál,
odúban lomha kuvik bujkál.
Lelkem dobban jég tükrét nézve,
hol csipkés tiarák igéznek.
Tegnap előbújt a hóvirág,
és rigó zengett melódiát.
Ma fagy volt, metsző tél, jég roppant,
fákon ékes zúzmara fogant.
Január, ó, te január,
oly csodás vagy, téli világ!
Zúzmaracsengő cseng a fán,
harangoznak a bestiák.
Ó, jaj, egy újabb faj pusztult ki...
hallod? - rettegve suttog az erdő.
Baljós kürtöt fúj a hantmadár,
és homlokát ráncolja a felhő.
Szelíd szárnyakon lebben rózsaszín lelkem,
te is velem szállsz vajon?
Lúdbőrös leszek, ha rám mosolyogsz,
megyek utánad vakon!