Gambar
Szép, szabályos világban élünk,
és mégis mindannyian félünk.
Szabályaikkal korlátoznak,
ha ellenkezünk, feláldoznak.
Ha nem találsz, pedig nagyon kerestél,
és elmondanád, hogy nagyon szerettél!
Ha azt kérnéd, soha ne legyen vége,
akkor már nincsen más, amit tehetnél!
Lelassult az idő, álmos lett a táj.
Lassan jött az ősz csigafogatával,
színeivel, fűszeres illatával.
Ünnepi öltözéke kellem és báj.
Végre álmodni szeretnék valamit!
Valamit a szépségről és a jóról!
Egy dalról, egy versről, egy mesés tájról,
törölve az "inszomnia" nyomait!
...dobol fejtetőmben.
Visszatér kamrába,
vörös pitvarába.
Talán utoljára álmodom
a tegnapomból a holnapom.
Nem leszek többé az árnyékom,
s a tegnaptól most így búcsúzom...
Szobám négy sápadt fala feszül mellettem.
Levegő kell, nyitom gyorsan az ablakot!
Csillagok álmosan pislognak felettem,
egy furcsa, hívogató hangot hallgatok.
Egyik lábam a vonaton,
a másik még a peronon.
Szívem dobol a torkomon,
időhurok lóg nyakamon.
Ma végleg utolsót ütötte rajtam
a száraz közönyből összefont ostor!
Okot a büntetésre még nem adtam,
csak éppen rossz helyen voltam, és rosszkor.
Fekszem a fűben, és az eget bámulom.
A Tejutat nézem, álmoknak bölcsőjét,
Isten teremtésének örök szépségét.
Mi lehetett a célja ezzel, nem tudom.
A kíváncsiság nem mer elaludni,
mert ő mesés titkokat akar tudni.
Új kérdései fészkelnek az agyban,
eljátszadoznak kicsiben és nagyban.
Számtalan a lehetőségeink tára,
valahányszor csak a számokra gondolok.
A végtelenre, és nem egy konkrét számra,
mert az elmém elemez és csak sokszoroz.
Talán jó a kedvem, de nincs min nevetnem.
Nem kell más, csak hogy a félelmet felejtsem!
Háború füstje kering a levegőben...
Az emberiség csillaga lemenőben.
Érzem, hogy valami lopakodik felém.
Lassan, erőszakosan költözik belém.
Felordítok, hiszen már annyira félek...
Elkezdődött hát, mivel megszülettél.
Azután kicsit éltél, éldegéltél.
Tettél ezt-azt, csináltad a dolgodat,
hol jól, hol rosszul érezted magadat.