Gál Dóra Dominika
Ott állt szemrebbenés nélkül,
Láttam, ahogy tekintete egyre mélyül,
Gondolataim százfelé szaladtak,
Ekkor éreztem magam igazán szabadnak,
Szemei ajkamra tapadtak,
A rémület fogott el...
Ülök a szobában. Csend van. Homály van.
Rád gondolok.
Rád gondolok a legsötétebb alkonyatban.
Falakat rombolok.
Sétáltam, mikor meglátta őt szemem,
Ő mutatta meg - mi is az a szerelem,
Sétált, mosolygott s beszélgetett velem.
Ránéztem s tudtam, hogy csakis ő kell nekem.