Fürcht Bernadett
Itt van velem, szeret és véd,
Engem mégis a magány emészt.
Csillogó szemében tűz lobban,
Bennem kételyek kavarognak.
Nem túl régen, mikor megismertelek,
Közel sem voltál ilyen.
Mikor azt mondtad, szeretsz,
Felcsillant a szemed.
Egy éve már másképp élek,
Az emlékek gyönyörű szépek.
Mosolyogva gondolok vissza,
Mintha tegnap lett volna.
Tollal kezemben egy papírra meredek,
Nincs ihletem, nem jönnek a rímek.
Beköszönt a téli hideg,
Mindenki tudja, ez mit jelent.
Leesik az első hó,
Szánján jön a Télapó.
Miért fáj minden szó?
Miért nincs innen kiút?
Lelkem darabokban hever,
Lesz, ki innen felemel?
Te adtál életet nekem
És még négy testvéremnek.
Tűzbe teszed értünk kezed,
Áldoznád értünk életed.
Nagy a vihar, villámlik, mennydörög,
A távolban egy hajó hömpölyög.
A partról egyre kisebbnek látszik,
A hajó gyorsan távolodik.
Messzire utazom,
A gondjaimat hátrahagyom.
Új életet kezdek,
Vissza sose nézek.
Minden embernek megadatott,
Bár sokakat elhagyott.
Felnőni nélküle nehéz,
Lelkileg ez felemészt.
Voltál már igazán szerelmes?
Jelentette már neked valaki az életet?
Suttogta már valaki a füledbe: Szeretlek?
Minden február 14-én
A főszerep a szerelemé.
Tini párok, házasok,
S a szerelemre várók.
Mint börtönben a rab,
Be vagyok zárva.
Falat épített körém a gyász,
Rád odafenn` az Isten vigyáz!