Fülöp Ági
Mikor a Hold lopakodva oson,
előcsalja csillaggyermekeit
magánymarta, borús, téli estén,
hiányod tombol szívem közepén.
Örült éjszakáknak
Búja, édes álmán
Ott felejtett vágyak
Csókos éjszakáján.
Novemberi fényben
Csend ölén a létnek
Váratlanul jöttél
Életembe léptél.
Bágyadt napsugarak
Csókolják az eget
Bánatos szívemre
Fátylat terítenek
Emlékszel a múltra?
Sok-sok éve, régen
Virágmezőn jártunk,
Zöld, pázsitos réten.
Milyen volt ölelésed, nem tudom már,
A szívemben a múlt halkan kaput zár,
De azt tudom, ha felragyog a holdfény,
Te ott vagy újra a lelkem közepén.
Volt egy csodás álmom,
Igazi, meseszép.
Egyedül sétáltam
Magányom ösvényén.
Töprengek egy vallomáson,
Mit szívemben érzek,
Nem tudhatom, miért próbálnak
Feledtetni téged.
Néztél égbolton terülő napfényre?
Felhőkön táncoló szépségeire,
Csodáltad pacsirta víg énekét,
Érezted langy szellő érintését?
Váratlanul, csöndben
Egy szép nyári estén
Csillagok és holdfény
Pazar csodás fényén.
Csillogó könnycseppen
Nyújtózik egy álmom,
Felhőágynak lábán
Csüngő, őszi tájon.
Horizontudvarnak
Holdfény-köntösében.
Szellősuhanásban
Csillagest tükrében.
Rejtély bűvös lénye,
Mint égbolton a felhő,
Üde, égő csókja,
Mint májusi eső.
...Bóbiskol a magány
Tenyerén elsimul
Kábultan csüng a vágy.