Füleki Rebeka
Tudod, hogy most is itt vagy velem?
Veled beszélek, pedig a válasz: nem.
Egy teljes alakos portré
A szívem tulajdonképpen egy táska,
Egy női darab, talán nem is ritka.
Néha rendezett, nem tűri meg a koszt,
Néha pedig elrejt tengernyi káoszt.
Ironikus, amit jelent a neved,
Bárcsak ne én adtam volna neked,
Már a kezdetben ezzel meglopva
Mindent, ami lehetett volna.
Most ismét a sporthétre gondolok.
Hiányoznak a lekésett napok.
Valaki egyszer kiszabta sorsom,
Csorba ollója eltörte horgom.
Hogyha elmennék, és vissza nem jönnék,
Akarom, hogy boldog legyen a környék,
Tudja mindenki, hogy szeretem...
Elvetem magam.
Befedem arcom,
Szemem, fülem s lelkem,
Nem rendítem hitem.
Vörös nappalokban, sötét éjszakák,
Kínnal vonyítanak unatkozó kutyák.
Még ébredezem. Egy gyönyörű álmom volt.
Egy pillanatra boldogságot varázsolt.
Lábaim a földet érintették,
Majd a zord hideget megérezték.
Csökkenő vers
Ha tehetném, messzi földre mennék.
Rideg télből én nyarat csinálnék.
Vajon mikor szedtem össze béklyóim?
Nem emlékszem, tudatos volt?
Vagy tán más akasztotta rám? Nézd, kezim
Húzza le a saját mivolt.