Frank Fruzsina
Túl sokszor kínoztak elnyűtt gondolatok rólad.
Szép voltál, jó voltál, megváltoztál.
Eldöntöttem egy fontos lépést, téged a szívemből kitépést.
Szép emlékek, kedves illatok,
Úgy döntöttem, végleg elillanok.
Napfényben születtem, mégis viharban kell élnem.
Tudom, mi a rossz és minden jónak léte.
De olyan gyorsan rohan, utol sosem érem.
Egy nap az enyém lesz, remélem.
Eljött az idő, most némán nézlek téged.
Nem segíthetek, és ez legbelül szétéget.
Te választottad, most viseled eredményét...
7 év, mint puha bárányfelhő, betakarja testem.
Azért, mert ekkor volt, hogy veled szerelembe estem.
Szüntelen köröket futottam, felesleges.
Kudarcom, gondoltam, kezdetleges.
Szerelmünk lehet majd esetleges.
Visszapörgetem az időt a fejemben,
és azon gondolkodom,
hogy lehettél ilyen konok.
Igaz, gyerekek voltunk,
de az én szívem szerelmedtől befelé fordult.
Piros pacsiznék, de kést szúrtál a kezembe.
Gyűlölet, mi tőled jön, szárba szökken erembe`.
Futottam utánad, de beleestem egy verembe.
Helyetted én sírok, így megyek az osztályterembe.
Hogyan lehet százszorszép virág, százszor széttört faág?
Hogyan lehet szépen sarjadó fű kihalt és kopár?
Úgy teszek, mintha hangod hallanám.
Úgy érzem, némán is szerelmed vallanád.
Mikor ezt írom, te alszol.
Miközben nekem az agyamban csak egy dal zakatol.
Várjátok mikor jön a karácsony.
Hogy családotokat felesleggel elhalmozzátok.
Nincs nagyobb gondotok, mint elodázzátok,
Én ezt vettem neki! De ó, ez drágább volt!
Minden boldogságom és minden bánatom.
Minden barátom és az minden ellenségem.
Temetőben
Szürke mező mindenfelé, mikor ide belépek.
Tudom, hiába jövök felétek,
ti már nem
hallotok engem.
Világra jöttem, friss harmatcsepp-fűszálat lelkedre kötöttem.
Terveztem, hogy sokáig veled maradok és virágos ösvényeken veled csatangolok.