Flórián Róbert Szabolcs
Lehetséges? Igen, ez már az ősz.
Mégis olybá tűnik, mint egy zsémbes,
mogorva, divatjamúlt nyárutó.
Hej, regő rejtem, hej, hej!
Találós kérdés a hely.
Hölgyeim és uraim,
enyhítsek a kínjain?
Van-e olyan csöndes gong,
amelyben a lét szorong,
hamis ez a kis dorong?
Az ötről egyből
eljutok a hatra,
a tizenegynek így lesz foganatja.
Változok, és körbeér a Nagyvilág.
Tükröt tár elém
a fényes délibáb.
Naná, hogy boldog vagy,
benned a Nap táncol,
derűs pillanatokat
pulzál a szíved.
Ha megáll az idő,
és továbblépdel a tér,
mi szeressünk tovább,
ez még bőven belefér.
sziromnyi létbe cseppenek
játszik velem a képzelet
a bársonyfüggöny szétröppen
fényében egy vagyok veled
álarc a szemről lekerül
a láthatatlan sors keze...
Hiányzom, jóllehet
szépen telik az űr,
ha az ember
önmagával
szembesül,
csendet vet
és arat legbelül.
Kopogtatok.
Magamra csuktam
az ajtót.
Kopogtatok.
Előttem kitártam
az ablakot.
Mesze minden
hát fogd meg jól
girhes csikó
ön-abrakol
parazsat nyel
fényszárnyra kap
szóljon a rap
Eső pereg,
szarka cserreg,
bölcs kígyótoll,
és az atoll
gyűrűs korall.
Opál benne
Emese, jaj.
Még nem tudom, mit adott nekem az óév,
vagy mit hoz számomra a fényes, szebb jövő,
csak azt látom, hogy énektől hangos a rév,
és lelkesen csendes most is a létszövő.
Állok egy hídon, az évek küszöbén,
felteszem a kérdést: én vagyok-e én?