Fischer Ingrid
Felnézvén az égre,
hallottam szívének véres dobbanását.
Hullócsillag-könnyei potyogtak rám,
éreztem a föld halk, magányos robbanását.
Túl nagy vagy, én túl kicsi:
áthidalhatatlan távolság.
De ami számít nekem:
hasonlítani Rád igazán.
Arcszesz, borotva, tusfürdő kint -
apaság a szekrényben.
Várok, míg kicsomagolsz,
hogy ne csak emléked nézzem.
Hamis visszatükröződés az ablakon,
üveglap emlék és valóság között.
Besüppedni, itt ragadni,
míg más elköltözött.
Koleszablak, suhanó autók, szél.
Libbenés - függöny, hajszál, emlék.
Napsugár-emlékfoszlányok
sütnek az ernyő alá,
perzselve a maguk után hagyott
csendet.
Bátortalanul sétálva a könyvtáradba lépek.
Egy világ nyílik ki előttem, ahogyan rád nézek.
Bolyongok a folyosóidon, míg te bennem bolyongsz.
Leveszek egy könyvet - helyette üres hely a polcon.