Ferenczi Jozsi

Ferenczi Jozsi

Született: 1998. március 11.

Népszerűség: 19 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Időtlen idők

Ha majd egyszer megáll az óra
néhány üres, hűtlen szóra,
elmondaná, amit nem lehet,
amit nem lát fénylő szemed.

Tovább...

Kő vagyok a vízben

Tengermoraj, hullámtépte part
tükrös felszínén mély nyomot varrt,
nedves homokszem egy kőre ragadt,
s a homokos kő a vízzel szaladt.

Tovább...

Láncokra vert hinta

Égig érő mérleghinta,
mikor a széllel játszik a hinta,
egyedül, egymagában mozog,
s a szél a láncain zokog.

Tovább...

Csillagok

Ne sírjatok, bús csillagok,
néma csendben ragyogjatok,
ne szálljatok le a földre,
egy keringő, nagy börtönre.

Tovább...

Határ a csillagos ég

Meddig nőhet egy vadrózsa?
Ha földje már nem csatlósa,
tán fölérhet a csillagos égig,
s tündökölhet a fagyos télig.

Tovább...

Árnyak

Fekete árnyak messzire szállnak,
sötét szobának sarkába vágynak,
sötét szoba, sötét árnyék,
sötét földön fehér játék.

Tovább...

511

Ha lehetnék

Megsüketülnék, ne halljam, hogy sírsz,
hogy ázott papírra zokogva írsz,
ne halljam, hogy mit rontottam el,
összeolvadnék a bús csenddel.

Tovább...

Létezik a nemlétező

Semmit nem tudó, de mindent értő elme,
nincs emberi test, kinek megfelelne,
mindent tudó, de semmit nem értő lélek,
sötétségben táncolnak a fények.

Tovább...

A túlsó part

Beszélj hozzám, néma csend,
mondd el, mi lakozik itt bent?
A tiszta, fénylő égbolt fölött,
mi rejtőzik a csillagok között?

Tovább...

Betépett a papír

Véletlenül megettem a betűket,
aztán lenyeltem a páros rímeket,
de nem akartam, ez véletlen volt,
az üres papír nevetve így szólt...

Tovább...

Mesélj még nekem

Mesélj még nekem valami szépet,
szavak szárnyán száguldó emléket,
dús bokorban játszadozó szélt,
mesélj egy fantáziadús télt.

Tovább...

Éltem halálomig

Virágoktól pompázik a rét,
minek szirmait a szél hordja szét,
bár szép... egyszer mégis elhervad,
ahogy velem is az idő szalad.

Tovább...

De rég volt

Rég volt... nem emlékszem arra a napra,
sem az igazmondó, őszinte szókra,
de bevillan egy olvadó jégvirág,
mely jelzi, hogy milyen volt a világ.

Tovább...

Ott... a víz nélküli tó partján

A szemem behunyom, a fejem tele zajjal,
egyszer minden jóra fordul... ez vigasztal,
felkavar a csend, idegesít a zaj,
bűvös táncot jár alattam a talaj.

Tovább...

Este... ha kialszik a fény

Sötétségben nyugovóra térő fény,
a szoba sarkában fekszik egy lény,
arca sápadt és keze is remeg,
a homokórát nézi, mely lepereg.

Tovább...

Elfogadom

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ