Fekete Dániel
Végtelenbe folyó, véges
csókod lázban égő, epekedő,
liliom időtlen hajnalokon, ó, be ékes,
borzongató homály ölelte, elcsent
káprázat, mézédes, sose múló varázslat.
Szenved a megvetés,
Némán lép előre,
Alázatot fúj a szél
A jövőből feléje.
a festmény amit én róttam belétek
elmaszkírozom arcom pocsolya leszek megsebzem dorozmás
testemen rőzsét gyújtok üszkös látomás vagyok
merülök levegőt nem veszek gomolygó
áporodott illat lengi be rózsa-
tövissel díszített
fekhelyem
Gyűlölöm a Valentin-napot,
Minden rózsaszín feleslegben ragyog,
Bár a mélysötét rózsaszínt kedvelem,
Tündérbogárkám az életem, így kénytelen vagyok...
Mint Ördög-árok sebesen a Dunába,
Úgy folyik át napfény a homályba...
ördögszekér hátán érkezik a mélabús gondolat
először megvigasztal majd patkánymód fojtogat
nyitnikék hízelegnek szerelmesek ócsárolnak
és megtörik a vaskos gondterhelt csendet
így teremtenek hitvány érzések között rendet
dühöngő égbolt
magányban roskadozó porhüvelyt cipelő lélek
torokszorító sikolyok
énekel buzdít fekélyesen vigyorog
Álarcban mulat a robusztus, víg király,
Pompázó szikrát hullató táncával lesújt a népre,
Jő a paraszt, ki haraggal szívéből egy darabot kiváj,
Rég szűnt mosoly orcán pihen végre, sose kár érte!
Minden gondod
A fenyő illata tömény, tudom,
A mézeskalács íze elbutít,
Pokolba taszítja lelked a világ,
Ha elméd szíved helyett is naiv...
Karácsonyi fekete humor
Meg voltam győződve, hogy a vén, satnya arató
egy tetemváz képében csörtet konokan.
Hallottam!
Esküszöm!
a tökéletes töltelékalkotás
Ülök békésen egy székben,
szólok gyönyörűen, szépen,
csúnyán, otrombán kapom a választ...
már az összes szörnyem belém kóstolt
keserű voltam bordán rúgtak otthagytak félholt
1
lehet-e a múltra anélkül tekinteni hogy el ne merengnénk benne