Fehér Kevin
Szívem egy ládában őriztem sokáig,
És mégis elveszett valahol e kincsem.
Bizonytalanul érzem, s nézem máig
A belekarcolt neved e nehéz bilincsen.
Mondd, mi marad utánam, utánad?
Ha földbe térünk lélekkel, testtel,
Ha egyek leszünk holddal s esttel,
Majd ki hordja névtelen ruhámat?
VI. Szonett - Az óvodás szerelemnek
Lilla - azt hiszem, így hívtak téged,
Álmomban egész nap játszottam véled.
Az óvodában voltunk gyerekek,
Bánom, hogy feledtem nevedet.
IV. Szonett - Az álmatlan éjszakáknak
Aludni mennek a napsugarak,
Ezer csillag csókolja az eget.
Hideg a levegő, s halk szuszogással
Belöki hozzám a hűsítő szelet.
Szoktál néha még gondolni rám?
A nyári napfényt fák között
Kergetni, mert úgy fest nagyon,
Hogy előled rég már elszökött?
Mellettem fekszel, barna hajad
Dúsan, selymesen a válladig szalad.
Szűk ablakomon keresztül megmutatom neked
A végtelenül fénylő, csillagos eget!
III. Szonett - Az éjsötét árnynak
Settenkedve, lopakodva, halkan jön,
Túlszáll a hajnali ködökön.
Vágyik rá, hogy vágyjak rá újra,
Hogy elejtsen az árnyak éjsötét ura.
Árvácska, mikor nyílsz? - dadogtam,
Mert féltem, a tél már pusztító erővel
Megfosztott tőled. Reményem magamban
Tartom, csak térdelek roskadva előtted.
Az első találkozás? Hogy is feledhetném.
A jelent arra a pillanatra, ha cserélhetném,
Én megtenném, megtenném...
S újraélném az érzéseket,
Mikor hallottam ideges lélegzeted.
Érted bármit megtennék, életem.
Odaadnám boldogan bal karom, fél szemem.
Fiatal vagyok, hátralévő éveim
Még sok-sok kalandot ígérnek.
Nem sejtem, mi vár rám, de tudom:
Sok verset írok még, sok szerelmet élek.
Úgy mutattad meg az örömöt az életben,
Mint holdsugár süt virágra túlvilág-kékesen,
Életet lehel a hófehér szirmokba,
Mind` egyes négyzete tündököl csillogva.
Ha felnézel este a csillagokhoz,
S a ragyogásuk megfogott,
Lehet nem sejted, de régen
Egy időtlen szerelem íródott.