Farkas Kata
Amikor megérik a pillanat,
lelkedet átjárja egy lágy bódulat,
a pillanat azt ígéri, a lelked készen áll arra,
hogy befogadjon egy magasabb rendű változást.
Arcod titkot rejt.
Titkolni szeretnéd a múltat, a fájdalmat,
de van aki fejt.
Nem ellened,
érted,
nem lerántom a leplet,
csupán simítok rajta egyet,
hogy elhidd nem kell tovább álarcokat venned.
Álmodtam magamnak egy világot,
a fátylon túl egy színes álmot.
Olyan világ, ahol érték a szépség a jóság,
világ mely befogad, és ez színtiszta valóság.
Ha elmondhatnád mindazt egy dalban,
miről úgy érzed benned van, csak halkan.
A gondolatodnak szárnyak kellenek,
mit a zene kölcsönöz neki, és neked!
Én azt látom benned, amit senki más.
Ismerem féltett titkaid,
ismerem lelked bugyrait,
láttam arcod rándulásait,
ami mindent elárult nekem,
és élem a távolságot is,
ami néha közel van...
Ha a lelkedből élsz, több lehetsz, mint bárki más,
Mint az, akit lehúz a földi csillogás.
A lelked ragyogásra készült,
De volt benne átirat.
Én ott voltam, ott vagyok, és ezután is ott leszek
ahol, a csend születik,
ahol még értik a csend szavát az emberek.
Már túljutottál rajta,
Már csitulnak a lélekrezdülések.
Megmutattam neked, mi az, ami nagyon fáj.
Amikor úgy érzed, vérzik a szíved, de nézd csak,
azért adtam fájdalmat, hogy Te mással sose tégy ilyet.
Te hiszel egy világban ahol életre kelhetnek vágyaid,
Én hiszek abban, hogy nem vétlenül vagyunk most itt!
Azért kaptál érzést hogy érezz.
Éreztél már magasságot,
és éreztél már mélységet.
A magasság mámorító volt.
Te kérdezz, kérdezz, csak kérdezz!
S a kérdésedre majd Ő felel!
Egy szikra, ami kipattan,
ami fellobbant és ami tűzbe hoz.
Minden benned van,
de hiányzik a szikra,
hogy végre lobogj.