Farkas Erzsébet
Farkas vagyok, annak születtem,
Kiskoromtól kezdve a szeretetre éheztem.
Bár falkában éltem az életem,
Mindig magányos volt az én szívem.
Minden gyermek egy szép rózsa
A tövisek még nincsenek rajta
Szívből énekelnek, vidáman
Nagy öröm ez a családban
Majd eljön az az idő
Amikor a gyermek felnő...
A Világ fullasztó levegője
A Földet mindenhol beszennyezte.
Nincs hely, ahol tiszta levegőt találnék.
Nagy háborúk pusztítják életünk, és az éhínség.
A sötét úton egyedül lépkedek,
Oda sietek, ahol nincsenek emberek.
A Világban egyre több a vihar,
Amely sok embert felkavar.
Nyomasztó érzés járja át a szíveket.
Nem érzi jó helyen senki sem az életet.
Mint egy kis madár, szárnyaltam az ég alatt.
Láttam a felhők felett az aranyló napsugarat.
Legyen az életed vidám és boldog,
Érjed el az álmaid és a célod.
Gyengeség s a bánat elkerüljön,
Beragyogja életed a napfény s az öröm,
Olyan utakon járva, kelve,
Lépted soha ne lépd félve.
...Mert az évek egy szempillantás alatt elszaladnak...
Mint ahogy a ködfátyol a fűről felszárad.
A szíved is egyre jobban elfárad.
Oly sok ember élete elveszett,
Ilyen sokat az ember még nem szenvedett.
A sok szív gyásztól, fájdalomtól kiált,
A világ mily kegyetlenné vált.
Hallgatom a szélnek zúgását
Hidegen süvített a lelkemen át
Azt súgta nem kellek senkinek
Egyedül ballagva hullajtom könnyemet.
Az emberiség egy nagy család,
Mily óriási ez a rokonság...
Az élet olyan, mint egy örvény,
Lehúz a mélybe, s eltűnik a remény.
Míg fiatal voltam,
Mindent színesben láttam.
Szép, erős voltam, mint egy rózsa,
Mely pompázik, és messze száll az illata.