Farkas Erzsébet
Éjszakák és nappalok oly gyorsan mennek.
Rémálmaim kisértenek engemet.
A boldog élet mindenki álma.
Gazdagság, hírnév sok ember vágya.
Szomorú szívek, amerre csak nézek.
Szünetel a harc, itt van az ünnep.
Amerre csak nézek,
Csodálatos teremtmények
Dicsőítik Teremtőnket,
Ki mindent oly csodásan alkotott meg.
Mindenki ezen az úton jár,
Mely keskeny, rögös s oly sok a sár.
Az emberi lélek olyan, mint egy gyertya.
Könnyen eltörik, és nem lehet felállítani újra.
Az élet olyan gyorsan illan el,
Mint a földre hulló hópehely,
Az ember is olyan apró a világegyetemben,
Mint sivatagban a porszem.
Mindenki várja ezt a hónapot.
Mert összehozza a családot.
Kicsi és nagy együtt ünnepel.
A szeretet napjai gyorsan telnek el.
Keresed az utadat,
De csak körbe-körbe bolyongasz,
Lassan feladod az álmodat,
Nehéz a teher, mit hordozgatsz,
Leszállt a köd fejed felett.
Az udvarom üresen állt.
Hát vettem egy szép kakaskát.
Nincs is neki semmi gondja.
Felrepül a kakasdombra.
Beleestem egy jó nagy mocsárba,
A világ sötét, gonosz ingoványába.
Minden egyes lépéssel csak süllyedek.
Hol van a segítség, mit remélek?
Oly sok mindenkit veszítettem el.
Kik miatt tele a szemem könnyekkel.
Nem lakott ő fényes palotában.
Nem állt autó az udvarában.
De szíve oly gazdag volt,
Mint a csillagokkal teli égbolt.