Fári Zoltán
Van-e az a szó?
Mi szerelemről még kimondható,
Nem kell a sok beszéd,
elég az ölelő karod.
Anyám, álmodtam veled,
hívó szavad szegezted nekem,
de te már nem vagy köztünk,
temető csendjében megpihentél.
Drága, jó anyám.
De jó lenne!
Ha még dorgálhatnál,
ha nem úgy viselkedtem
a sarokban térdepeltem.
Halkan súg a tavasz
lágy szellő hangjával,
hagyd a tollat a tokban,
gyere ki a kertbe.
Éjszaka csendjében felkiált egy asszony
Lopakodik a csend
golyó ütötte falakon.
Éjszaka csendjében
felkiált egy asszony.
Csendes, holdas éjjel
Az ember nyugalomra tér,
Addig a másik kemény harcot vív
A holdnak fényében.
Nem tűztem ki célt
Magam elé,
Csak beálltam a sorba
Az idő vasfogához,
Mert ez volt sorban.
Születésünk, neveltetésünk
Mind-mind nektek köszönhetjük,
Eljött a nőnap ideje,
Hogy hálát adjunk a nőknek,
A férfiak teremtőjének.
Csendből szakadtam ki
A zajos világra,
Keresem a helyem
A nyugtató hatásra.
Mondd, kedvesem.
Szeretnélek megkérdezni,
volna-e kedved
velem elindulni.
Szorgoskodnak a kertészek,
kesztyűt is húznak,
rózsát mennek metszeni
Valentin napra.
Feneketlen kút
A szavak tárházának otthona,
Lehet meríteni vödörszámra!
De óvatosan, mert a legszebbjei
Könnyen szétfolyhatnak.
Tudsz-e táncolni?
Hol a Jézusok is óvatosan lépnek jégre,
Kis szárnyukat csapkodva
Tartják fenn létüket.