Fábián József
Mindig maradnak nem látható dolgok,
amelyek után vágyakozni lehet.
Ahogyan egy csóka röppen fel a faágról,
vagy mókus szalad fel a ferde fatörzsön,
hogy egy szökkenéssel
a szomszéd fa ágvillájában teremjen,
a levegőben lompos farkával irányítva magát,
vagy amint a novemberi napfény vonja aranyba...
Én próbáltam túllépni önmagamon,
de csak vágyaim kaptak új szárnyakat.
A széncinke éneke is megszakadt,
és az óra végül megállt a falon.
Mókus futott egy faágon végig,
és átugrott a két fa között.
Az én hitem nem nyúlt fel az égig,
s a Föld a Holddal összeütközött.
Végül minden elmúlik egészen,
de azt azért még én sem hagyhatom,
hogy arcod emléke elenyésszen.
Mint zombi-sújtott terület, olyan a város.
Vagy atomcsapás utáni nukleáris télben.
Az utcára kimenni határozottan káros.
Legjobban az szenved, aki vétlen.
Egymásba gyűrődött időrétegek,
mint az invertálódott történelem,
történnek meg az események velem,
és én csak nézek, akár a részegek.
Ősz fejem körül az éji lepkék
csaponganak oly rendületlenül,
névjegyüket nálam hogy letennék,
ha a fáradt idő az éjre ül,
s hiába is kergetném el őket,
egy rebben el, a többi visszaszáll;
csak nem tudok szabadulni tőled.
Emlékszem arra a szarvasünőre.
Szeme rám villant, majd vissza, előre
tekintett ismét, és újra csak énrám.
Nem szólt, és én sem, csak álltam ott némán.
Ma este írnom kéne, és nem fogok.
És megint csak kételkedem:
Újdonságot többé úgysem hozok:
csak ugyanazt írja kezem.
Weöres olvasónapló
Szürke Henry villamoson ül,
nyitott könyv kezében,
Vimaláról, Tácsitáról olvas,
becsukja a könyvet,
hosszan néz ki elmerengve
szürke Henry szürke Dunára.
Ha nem gondolok rád, nem is létezel,
s ha nincs víz, hogyan is ihatnál vizet?
hátán sem hordozhat, nem ejt, nem emel,
szomjúság sincs, a gát nemléttel fizet.
Szeresd a gyors nyerést, az árleszállítást!
Vegyél csak készételt a boltban!
Rettegj, ha rád köszön egy ismeretlen,
féld a halált! Légy átlátható, mint ablak!