F. Bozó Éva
Vergődöl a reménytelenségben -
hadakozol egy arctalan lénnyel,
mi beléd hatol és marad...
Az idő nyargalt Veled,
de már döccenős lett
utad, hátra kellett hagynod
fényes-arcú magad
...egyszer a múltban
vagy, máskor a jelenben,
Becézlek! - még a telefon is
könnyezik kezemben...
Utolsót lobbant fantáziám
lángja? - Csak nem képzeletem
intett imént a sarokról?
Ő! - a szégyentelen. Ezért
incselkedett tegnap már mással
a rét füvének alacsonyán!
hisz ha minden nap
egyformát hozna
kiszámíthatatlanságából
az élet jókorát
lefaragna
Bábelbe nyelvet
egyeztetni mennénk
és mindenkire egyformán...
Benne a kényszer, hogy virágait
vázákba kényszerítse
- észrevétlen szűnt meg,
hosszan lépdelt, sűrűn hajlongott
derekát nem kímélve
nyugtázom a fiatalság báját
egészséges szabadságvágyát
zamatos csalafintaságát
megjegyzéseit
amikor eltalálják a helyét
A halál sorszámot osztott:
Valaki megint elment -
csendesen, zajtalanul.
()
Nehéz
megtartani
a látszatot: pedig
alapból az egyénben
sokáig egy őszinte szív
dobog. Mikor már betakar
a látszat... jobban jársz... ha...
- romantikus lelkem
időnként meghorgol
szemfedőmből
egy-egy darabot...
Az ész hegedűjét hallgatom
könnyű tánclépésekre vágyom
néhány fordulat amivel ifjúságom
adós maradt
Azt gondolod, én nem tudom,
a valódi líra felülemelkedik a mán,
lényegében mindahányszor
egyetemes igazság tanyáz.
Anyám legszívesebben élete emlékeivel
múlatja idejét. Ilyenkor, ha akar, még siet
- róhatja a piacot (elfelejtve a köztes időt)
és mind a három gyermekének
mer a levesből.
"...és elmegyünk, a mi időnk lejárt"
Megszelídítettük
hűvös leheletét az estnek,
tűzzel évődtünk,
a vacsora is - bor is
kedvünket kereste
A Föld Napjára
Előre küldte melegét április derekán a
hivalkodó május. Virágzással válaszolt erre a
növényvilág: Nappali Álomország!
A földön megannyi virágmintás szőnyeg,
ég és föld között függönyök lengedeztek... virágból
a maradék ezer színben pompázva
járta táncát,
ringott, fákon ágaskodott - apró és telt, kikelettel kelt...